Fejlődési hullám a Távol-Keletről

Fejlődési hullám a Távol-Keletről

Fejlődési hullám a Távol-Keletről

kereskedelem

2 perc

A techipar szakértői már szinte alapértelmezésnek veszik, hogy a legújabb fejlesztések jórészt a Szilícium-völgyből érkeznek majd. Az igazság azonban az, hogy az internetnek köszönhetően a fejlődés az egész világon jelen van, nincs ez máshogy Kínában sem.

Már korábbi cikkünkben megírtuk, milyen elképesztő számokkal rendelkezik az ázsiai ország a mobiltechnológia területén. De mi a helyzet a következő lépéssel, a Dolgok Internetével (Internet of Things)?

Persze a hatalmas felhasználói bázis önmagában még semmit sem jelent, de Kínára nemcsak a technológia befogadása, hanem annak fejlesztése is igaz. A kínai internet- és mobilfelhasználók olyan alkalmazásokat, megoldásokat is használnak, amelyekhez hasonló még nem nagyon vetette meg a lábát máshol a világban.

Az olyan közösségi alkalmazások, mint például a Mogujie észrevétlenül kapcsolja össze a terméket, a tartalmat, az eladót és a vásárlót: ugyanazon az alkalmazáson belül beszélgethetnek egymással a felhasználók, termékek között böngészhetnek, sőt az alkalmazáson belül fizetésre is lehetőségük nyílik. 

Hasonló megoldás a Meilishuo, amely személyre szabott tanácsokat tud adni a különböző divattermékek vásárlása során, sőt szakértők vagy más vásárlók tanácsát is kikérheti a felhasználó a termékekkel kapcsolatban. 

Okosabb gyártás, okosabb termékek

A kínai ipar már eddig is híres volt az alacsony gyártási költségekről, nagyjából minden elektronikai eszköz, amelyet a nyugati világ lakosai a kezükbe vesznek, egyszer valahol az ázsiai országban kezdte az útját. Mostanra azonban már nemcsak a gyártás, hanem a tervezés és a fejlesztés is egyre nagyobb mértékben van jelen az országban.

Okosvárosok: Kína is ráhangolódott az új hullámra

A Yifang Digital Technology (amely a legnagyobb amerikai kereskedő vállalatokon keresztül árulja termékeit) most olyan okosotthon termékeket gyárt, amelyek az elemzők szerint könnyedén felvehetik a versenyt az amerikai piacon már jelen lévő, hasonló profilú eszközökkel.

Fontos tehát észrevenni, hogy egy olyan országban, ahol a gyorsuló urbanizációnak köszönhetően akár milliós városok nőhetnek ki a semmiből évente, előbb-utóbb szükség lesz olyan megoldásokra, amelyek költséghatékonnyá és kényelmessé teszik az életet. Így a lakosság egyre gyorsabban rá fog kapcsolni az IoT-fejlesztésekre, az óriás internetes vállalkozások pedig valószínűleg hamar követni is fogják őket.

Forrás: IoT Evolution World