Így növelheti okosan lakása értékét

Így növelheti okosan lakása értékét

Így növelheti okosan lakása értékét

kereskedelem

2 perc

Eladná otthonát? Az egyik neves amerikai ingatlancég azt állítja, hogyha felszereli modern technikával a lakását, akkor lesz csak igazán kelendő a piacon. Ebben segítenek is az ügyfeleknek, és komplett okosotthonba való szetteket árulnak.

A Coldwell Banker ingatlanközvetítő szolgáltatásai körébe felvette az intelligens termékek árusítását is, a szettek olyan népszerű készülékeket tartalmaznak, mint például a Nest termosztát vagy az August okoszár. A cég szerint ezek a megoldások nemcsak a hétköznapokat könnyítik meg, hanem a lakáseladásokat is felpörgethetik – legalábbis az Egyesült Államokban már tetten érhető ez a tendencia.

Korábban már itt, az M2M Zónán is olvashatták, hogy a társaság a Cnet hírportállal közösen tavaly felmérte az amerikai okosotthonok ingatlanpiacra gyakorolt hatását. A kutatás egyik fontos eredménye szerint a válaszadók 81 százaléka nagyobb valószínűséggel venne meg egy lakást, ha abban már lenne intelligens technológia is.

„Az új megoldások tehát egyre inkább vásárlásösztönző tényezőnek számítanak. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy az okostechnológia pozitív hatással van az értékesítésre, az ügynökeink tapasztalatai pedig bőven alátámasztják a számokat” – mondta Sean Blankenship, a cég marketingigazgatója.

Az ingatlanpiaci szolgáltatások fejlesztése céljából a társaság beszállítói megállapodást írt alá több hardvergyártóval. Az együttműködés alapján csomagban értékesítik a készülékeket azon lakástulajdonosoknak, akik a Coldwell Banker rendszerében árulják ingatlanjaikat, de a náluk vásárlók számára is elérhetővé teszik a lehetőséget.

A csomagban megtalálható a Nest termosztát, a Nest Protect füstérzékelő és a Nest Cam beltéri kamerarendszer, valamint a Lutron Caseta intelligens világítási készlet, és a WiFi-hozzáférést igénylő August intelligens zár is. A csomagért 999 dollárt (nagyjából 275 ezer forintot) kérne, ami valamivel kevesebb, mintha darabonként kellene mindent külön beszerezniük a tulajdonosoknak.

Forrás: Cnet.com