IoT és fair trade: így jut el a kávé a fogyasztóig

Kapcsolódó cikkek

IoT és fair trade: így jut el a kávé a fogyasztóig

IoT és fair trade: így jut el a kávé a fogyasztóig

kereskedelem

2 perc

A kávé sokak reggelének és napjának elmaradhatatlan kelléke. Van, akinek rituálé, vagy indok arra, hogy a barátaikkal találkozzanak, az ínyenceknek pedig szenvedély a forró ital komplex íze. De ez nem minden: a kőolaj után a kávé a második legfontosabb árutőzsdei termék.

A kávétermesztés és -kereskedelem tehát komoly gazdasági erővel bír. Amíg a megtermelt kávébab eljut a fogyasztóhoz, sok kézen megy át, de a közben keletkező profitból a lánc néhány résztvevője szinte alig, csupán néhány százalékban részesül

Ezen változtatna a berlini székhelyű Bonaverde. A tech-startup a Dolgok Internete (IoT) segítségével átszabná az eddigi rendszert, és új megoldást javasol a termék kereskedelmére, pörkölésére, árusítására és a fogyasztására is.

A vállalat a Gemalto holland biztonságtechnikai céggel működik együtt, és az eddigiektől eltérő rendszerének középpontjába a biztonságos IoT-kapcsolatot állítja. A közös fejlesztés eredményeként pedig megalkották az intelligens pörkölő-, őrlő- és kávéfőzőgépet.

Az okoskészülék a forró ital elkészítésének minden mozzanatát monitorozza és irányítja, és a Bonaverde Coffee Cloud felhőplatformjához kapcsolódik. Fontos kiemelni, hogy a kávé a fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem rendszerében jut el a fogyasztóhoz.

A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a fogyasztók egyenesen a kiválasztott termelőtől rendeljék meg a pörköletlen magokat, amelyeket aztán a gép a felhőből nyert adatokat használva megpörköli, megőrli és elkészíti az italt.

Ha fogyóban van a készlet, a vevő a „felhőn keresztül” automatikusan új mennyiséget rendelhet, de a program segítségével kapcsolatba léphet a többi taggal, recepteket oszthat meg, vagy véleményt cserélhet az egyes kávéfajtákról, termelőkről.