Saját magát adhatja bérbe az autó és az otthoni wifi

Saját magát adhatja bérbe az autó és az otthoni wifi

Saját magát adhatja bérbe az autó és az otthoni wifi

kereskedelem

3 perc

Az új technológiai megoldások futurisztikusnak tűnő lehetőségeket is biztosíthatnak a felesleges erőforrások kihasználásában.

A következő évtizedben várhatóan több tízmilliárd készülék csatlakozik majd az internethez világszerte, a hőszabályzóktól vagy az okostelefonoktól kezdve az autókon keresztül egészen az okos-parkolóórákig. Ezek a berendezések már nemcsak a kommunikációra lesznek képesek, hanem utasításokat is végrehajtanak, egyezkednek, együttműködnek, valamint információkat cserélnek egymás között. 

Ez a folyamat rögtön egy sor kérdést vet fel; ezek egyike, hogy miként tudjuk a lehető legbiztonságosabbá tenni ennek a zavarba ejtő mennyiségű adatnak az áramlását. „A Dolgok Internetének lassan szüksége lesz a Dolgok Főkönyvére is” – hangoztatta Alex Tapscott, a májusban megjelenő Blockhain Revolution című könyv társszerzője. „Meg kell találnunk a módját, hogyan rögzítsük azt, hogy melyik készülék melyik másik eszközzel lép kapcsolatba, ki tartozik pénzzel kinek, és mindezt aztán egyensúlyba kell hozni” – tette hozzá a szakértő. 

A Blockchain, tehát a blokklánc elnevezésű technológia lényege, hogy lehetővé teszi a különböző értékek egyszerű cseréjét. A tranzakciók listáját egymástól független számítógépek tartják nyilván és bővítik tovább, a hálózathoz pedig bárki csatlakozhat. A megoldás olyan, mintha kifejezetten a Dolgok Internetéhez kapcsolódó igények alapján alakították volna ki. A legfőbb előnyei közé tartozik, hogy transzparens, nyitott és biztonságos, és a fejlesztők szerint minimális a hiba lehetősége. 

Új üzleti modellek az IoT korában

A blokklánc különlegessége emellett abban is megmutatkozik, hogy képes akár mikroszkópikus nagyságrendű tranzakciók lebonyolítására is. Mindezeket az előnyöket figyelembe véve a megoldás lehetőségek széles tárházát nyitja meg, például az energiaiparban. „A megosztott energiaellátási rendszerek alapjaiban változatják meg az energetikai piac működését” – vélekedett Lawrence Orsini, az LO3 elnevezésű energetikai startup alapítója. A szakember szerint ez gazdasági szempontból igazi vízválasztó lesz, és a folyamatokat a blokklánc segítségével lehet megfelelően áttekinteni és kézben tartani. 

Az okosmérők hasonló módon képesek rá, hogy a Dolgok Internete valamennyi aspektusát megváltoztassák. Tapscott például egy olyan – blokklánc-technológia által megtámogatott – okosmérőkre épülő gazdaságot vizionál, amelyben bárki bérbe adhatja az otthoni wifi hálózatát, kábeltévé-szolgáltatását, parkolóhelyét, miközben eladhatja a többletként felgyülemlett energiát is. 

Vegyük például azt az esetet, ha valaki utazásra indul. Távollétében az otthoni wifi hálózatra rákapcsolódhat egy szomszéd, és használhatja a parlagon heverő internetes kapcsolatot, miközben a rendszer másodpercenként felszámol valamilyen minimális díjat. Egy másik lehetőség, hogy a pilóta nélküli autó saját magát adja bérbe, vagy vesz fel stopposokat, míg a tulajdonosa éppen szabadságon van. A szakértő szerint ez kiváló módja annak, hogy a meglévő és felesleges kapacitásokból nyereséget lehessen kovácsolni.

Ezek az ötletek egyelőre még talán kicsit futurisztikusnak tűnnek, és az is egész biztos, hogy a Dolgok Internetének sikeréhez szükség lesz néhány okos emberre is; nem utolsósorban olyan jogalkotókra és döntéshozókra, akik létrehozzák az IoT jogi keretrendszerét, amely egyrészt megvédi a felhasználókat, miközben lehetővé teszi a kísérletezést – olvasható a Cisco oldalán megjelent összegzésben.