Átalakulóban az amerikai drónszabályozás

Kapcsolódó cikkek

Átalakulóban az amerikai drónszabályozás

Átalakulóban az amerikai drónszabályozás

közszolgáltatás

2 perc

Az amerikai légügyi hatóság (Federal Aviation Administration) azt tervezi, hogy enyhít a drónokra vonatkozó szigorú szabályokon. Felmerült, hogy engedélyezik a szerkezetek tömegek feletti reptetését, illetve bizonyos feltételekkel az éjszakai repülést is.

A javaslat január első felében látott napvilágot. Eszerint a pilóta nélküli repülőszerkezeteket három kategóriába sorolják, melyekre különböző megkötések lesznek érvényesek. Engedélyezik továbbá a járművek éjszakai repülését is abban az esetben, ha azok ütközést akadályozó fényekkel vannak ellátva, és speciálisan képzett pilóta irányítja őket. Eddig sötétben csak az FAA különleges engedélyével rendelkező drónok közlekedhettek.

Szárnyal a drónipar: épp ezért mielőbbi szabályozásra lenne szükség Magyarországon is. Hallgassa meg az M2M Zóna erről szóló műsorát! >>

Az osztályozás alapja az eszközök tömege, illetve az, hogy egy esetleges, emberrel való ütközés során mekkora sérülést tudnának okozni. Az első csoportba a 0,55 fontnál, vagyis körülbelül 25 dekagrammnál könnyebb mini drónok tartoznak. Ezekre az FAA eddigi szabályai maradnak érvényben, vagyis szabadon repülhetnek az emberek feje fölött. Természetesen itt is érvényes, hogy mindig látótávolságban kell maradniuk, és nem szállhatnak 400 lábnál (kb. 122 méternél) magasabbra.

A kettes és hármas kategória már nem tömegük, hanem károkozó képességük alapján osztja fel a drónokat. Mindkettőre vonatkozik, hogy rotorjaik nem lehetnek szabadon, borítás nélkül, de a veszélyesebb hármas kategóriára további megkötéseket is terveznek. Ezek közé tartozik például, hogy nem „állhatnak” egy helyben a tömeg fölött, és reptetésükről előre tájékoztatni kell az elzárt területre belépőket – hasonlóan ahhoz, ahogy a kamerával megfigyelt területeket jelölik.

Engedékenyebb britek

A javaslat nem sokkal azután érkezett, hogy az Egyesült Királyság két nagy repterét is órákra, illetve egy napra le kellett zárni a terület felett észlelt drónok miatt. A brit szabályozás egyébként kevésbé szigorú, mint az amerikai, ahol a drónok irányítóinak már most kötelezően regisztráltatniuk kell gépeiket. A szigetországbeli pilótáknak egyelőre elég, ha mindig látják, merre jár a szerkezet, és egy kilométernél közelebb nem mehetnek a repterekhez. November végétől viszont náluk is bevezetik a kötelező regisztrációt.

Mentés és házhozszállítás

Az amerikai hatóságok egyelőre a lakossági és iparági véleményeket gyűjtik a javaslattal kapcsolatban, amely 2020 előtt valószínűleg nem lép életbe. Jelenleg azon dolgoznak, hogy az egyes drónok jobb azonosíthatóságára dolgozzanak ki megoldást.

A Bloomberg információi szerint a jogszabály alkotóinak célja, hogy a könnyítések révén új alkalmazási területek nyíljanak meg a repülőszerkezetek előtt. Jelenleg ugyanis csak egyedi engedély birtokában lehetséges, hogy például egy közlekedési baleset helyszínére a levegőben juttassák el a szükséges felszereléseket. A kereskedelmi cégek – például az Amazon – tervei között pedig nagy szerepet kap a rendelt termékek drónnal való házhozszállítása is.

Forrás: