Az intelligens város a lakókat tartja szem előtt
Az intelligens város a lakókat tartja szem előtt
2017. november 30.
A megfelelő átalakuláshoz nem elég a modern technológia puszta alkalmazása, holisztikus egészként kell a városokra tekinteni, melyben az egyes részek együttműködése végső soron a jólétet szolgálja.
Az igazán okos városok kialakításához szükség van a fogékony közösségre is, mely nyitott az új technológiák felé, és elvárja az átláthatóságot és az együttműködést.
A smart city az urbanizáció jövője
Egy ilyen közösség azzal is tisztában van ugyanakkor, hogy minden fejlesztésnek megvannak a maga hátrányai, az automatizált folyamatok munkahelyek megszűnését eredményezhetik, adatvédelmi problémák merülhetnek fel, hosszabb távon pedig akár a mindennapok is gyökeresen megváltozhatnak. Mindezeket tudni kell megfelelően kezelni, hiszen hiába birtokolhatja egy város az „okos” címet, ha közben az utcákon állásukat elvesztő emberek ezrei tiltakoznak.
Bas Boorsma a New Digital Deal című könyvében 20 olyan „építőelemet” határozott meg, amelyek hatékonyan segíthetik a közösségeket az intelligens digitalizációs stratégia megvalósításában. A szerző azt is definiálja, mi minősül okosközösségnek, mivel enélkül a stratégiák értelmetlennek bizonyulhatnak.
Az okosváros lakóinak ismérvei
Az intelligens közösség digitális szervezeti alapelvek, eszközök és újítások segítségével fejleszti önmagát, hogy fenntarthatóbbá, sikeressé és kreatívabbá váljon. A közösség a digitalizációt használja a társadalmi dinamika kiegészítésére és javítására is.
Az intelligens közösség képes digitális eszközök segítségével pozitív hatást gyakorolni a társadalmi megosztottságra, és képes csökkenteni a digitális változások okozta megosztó hatásokat.
Az intelligens közösség olyan csoport, amelyben a digitalizálás nem korlátozódik pusztán a hatékonyságnövelésre. Ehelyett a közösség kihasználja az ilyen technológiákban rejlő előnyöket olyan konstrukciókba ágyazva, amelyek értéket képviselnek társadalmi és egyéni szinten egyaránt.
A fentieket összefoglalva az okosvárosok okos lakói a technológia segítségével biztosítják az egyéni fejlődést és a közösség jólétét. Ugyanakkor kérdéses, hogy az egyes smart city projektek vajon mennyire fogják az elméleti felsorolás teljes követésével „intelligenssé” fejleszteni a városokat.
Forrás: CityMetric