Drónok segíthetnek a briteknek a mentésben

Kapcsolódó cikkek

Drónok segíthetnek a briteknek a mentésben

Drónok segíthetnek a briteknek a mentésben

közszolgáltatás

2 perc

A brit parti őrség (Maritime and Coastguard Agency, MCA) által fejlesztett robotrepülőt az ország északi részén, a Skócia és a szigetek körüli vizeken és partokon tervezik használni. A prototípust Angliában tesztelik, de a működő modellt egy az egyben északra telepíthetik át.

Az áprilisban elkezdődött tesztek során közlik a szervezettel, melyik típusú modell segíti majd az MCA-t a legbonyolultabb szárazföldi és tengeri műveletek során. A tervek szerint a drónok képesek lesznek gyorsan és hatékonyan felmérni a kritikus helyzeteket és azok következményeinek, például egy olajfoltnak a veszélyességét.

A parti őrség szóvivője arról számolt be, hogy jelenleg két területet vizsgálnak. A kisebb, forgó és rögzített szárnyú járműveket lokális taktikai szituációkban próbálják ki, a nagyobb drónokat pedig a látóhatáron túl alkalmazva tesztelik.

Ez utóbbiakat kezdetben a tengerészet használja majd a mentések során, a szennyezések monitorozására, illetve hogy segítséget nyújtson a hajóforgalom irányításában. A kisebbik, hőkamera-technológiával felszerelt robotrepülő eltűnt emberek keresését segítheti.

Megéri a még magasabb fokú együttműködés

Kutatják a szolgáltatás további felhasználási területeit is. Felmerült például a szerkezetek különböző, a tengerek kapcsán érintett kormányzati részlegeknél légi platformként való alkalmazása – ilyen lehet például a tengerpart eróziójának vizsgálata vagy a tengeri madárállomány felmérése.

Minél inkább sikerül az egyes felhasználási területekre vonatkozó igények harmonizálása, annál jobban kihasználható a befektetés - teszi hozzá a körülbelül ötezer emberrel, köztük 3500 önkéntessel működő egység szóvivője.

Az eredményekről majd az egyéves kísérleti periódus után számolnak be. A rendőrségi dróncsapat a tesztelések ideje alatt különböző tengerparti és vízi mentésekkel foglalkozó egységekkel működik együtt. 

A szóvivő azt is elmondta, hogy a következő lépésben felmérik, mennyire hasznos a parti őrség számára a technológia. A lehetőségek feltérképezése érdekében más mentőszolgálatokkal is együttműködnek, integrálják azokat saját csapatukba.