Hamburg válhat az egyik legokosabb várossá
Hamburg válhat az egyik legokosabb várossá
2014. október 31.
Hamburgban beindult az úgynevezett Smart City program, amely egyebek között az utcai világítás és forgalom átszervezését, a hivatali ügyintézés és az egészségügyi ellátás felgyorsítását ígéri Európa második legforgalmasabb kikötővárosában.
Hamburg Németország második legnagyobb városa, egyben Európa második legforgalmasabb kikötővárosa. A nagyjából 2 millió lakossal rendelkező várost az úgynevezett „Smart City” projekt keretében modernizálnák soha eddig nem látott szintre a városatyák. Eddig nem létezett olyan egységes városvezetési program, amely egy ekkora területre központilag terjesztené ki a gépek közötti kommunikációra épülő M2M-technológiák alkalmazását, most azonban a hamburgi projekt lökést adhat ennek a fejlődési iránynak.
A befektetést három szóval jellemezték a projektvezetők: "mobilitás, hatékonyság és fenntarthatóság."A városvezetők azzal indokolták a hatalmas beruházást, hogy ma már szinte mindenki rendelkezik mobiltelefonnal, intelligens autóval vagy akár okosórával. Ezen eszközök kihasználása azonban csak akkor válhat teljessé, ha minél több készülék kapcsolódik a hálózatba, és az okosrendszerből nem csupán egyedi felhasználók, hanem a társadalom, az egészségügyi szektor, illetve a közlekedés egyaránt profitálhat.
Hamburg felokosításában az amerikai Cisco internetes hálózati berendezéseket gyártó vállalat vesz részt, amely már eddig is jeles képviselője volt a piacnak. A cégvezetők elmondása szerint azért is esett a választás a német városra, mert a fejlesztésekből nem csak a lakosoknak származik előnye. A programból sokat tanulhatnak a világ vízi közlekedésének és szállítmányozásának megszervezésén munkálkodó társaságok és hatóságok. Hamburgban már eddig is rengeteg pénzt fektettek a logisztika fejlesztésébe, a több milliónyi konténer és áru pontos nyomon követése azonban új, innovatív és lehetőleg mobil platformot igényel.
Ezek Európa "legokosabb" városai >>A kísérleti projekt egyebek között az okos forgalomirányítás, a közvilágítás és a lakossági szolgáltatások területén jelent majd változást. A fejlesztések révén egy olyan intelligens rendszer alakulhat ki, amely segíti a hajók kikötését, biztosítja azok folyamatos ellenőrzését és irányítás alatt tartja a lebonyolódó forgalmat. A program részeként intelligens parkolási rendszert építenek ki a teherautók és a rakodógépek számára. A kikötői hatóság emellett a károsanyag-kibocsátás szenzoros mérésével tudja jobban nyomon követni a zajterhelést, hőmérsékletet, páratartalmat és légszennyezést.
A város modernizációjával nem csupán a lakók életszínvonalát és a szolgáltatások minőségét javítanák, hanem a közösségi kiadásokat is jelentősen lefaragnák. Az utcai világítás átszervezésével például a városatyák komoly megtakarítást érhetnek el, míg a közlekedés, a forgalom alakulásáról elérhető valós idejű adatokkal, a kihelyezett információs táblák felhívásaival a dugók számát is csökkenteni lehet. Emellett a hivatali ügyintézés és az egészségügyi ellátás elérése is felgyorsulhat, az ápolás, orvosi tanácsadás és vizit többé nem lesz helyhez kötött.
A Hamburg és a Cisco között májusban aláírt megállapodás fél éves előkészítő munkálatok végére tett pontot. A remények szerint a jövőben még több multinacionális vállalat kapcsolódik majd az úttörőnek ígérkező városokosítási projekthez.
Forrás: Connected World