Pörög a dolgok internete Kínában is

Kapcsolódó cikkek

Pörög a dolgok internete Kínában is

Pörög a dolgok internete Kínában is

közszolgáltatás

2 perc

Vuhszi városa több mint 2000 olyan cégnek ad otthont, amely világhálóra csatlakoztatott eszközökkel foglalkozik. A kis Sanghajnak is nevezett település 2016 óta három IoT-expót is szervezett a témában.

A Csiangszu tartomány fővárosában lévő Sunan Shuofang repülőtér automata csomagválogató rendszere óránként 36 ezer küldeménnyel képes megbirkózni, mindezt 99,99 százalékos pontossággal teszi. A futószalagra helyezett, különböző méretű dobozok másodpercenként két métert tesznek meg, és az automata szkennelés után különféle csoportokba sorolja őket a rendszer.

A berendezést a Wayz intelligens készülékeket gyártó cég tervezte. Ilyet használnak az ország vezető, szállítással és e-kereskedelemmel foglalkozó cégei, mint a Shunfeng, az Alibaba és a JD is.

A kelet-kínai városban működő Wayz hasonlóan a többi újonnan alapított kínai IoT-céghez, gyorsan fejlődik, és idén mintegy 50 százalékkal tervezi növelni eladásait. A vállalat képviselője szerint 2019-es forgalmuk eléri a 89 millió dollárt. Ez az összeg 2017-ben, a cég alapítását követő második évben ennek harmada volt csak.

A Kínai Tudományos Akadémia Mikroelektronikai Intézetének kutatója arról is beszámolt, nem egészen három év alatt több mint 200 berendezést adtak el, így a város gyorsan fejlődő IoT-iparának köszönhetően az automata csomagosztályozás területén vezető társaságává válhatnak.

Cégek ezrei kattantak rá az IoT-technológiára

A háromezer éves, kis Sanghajnak is nevezett település kétezernél több, a Dolgok Internetével foglalkozó cégnek ad otthont. Az okosvállalkozások projektjeikkel 68 ország és régió több mint 700 városában vannak jelen. Összforgalmuk – egy év alatt 23,7 százalékos növekedést produkálva – tavaly meghaladta a 38 milliárd dollárt – számolt be róla a China Daily.

Maga a város 2016 óta három World IoT Expo-t szervezett, és olyan nagyvállalatok, mint az Alibaba, a Huawei vagy az otthoni készülékekkel foglalkozó Haier kezdtek helyben nagyszabású high-tech projektbe. Nem véletlenül, hiszen Vuhszi igyekszik a terület minél több vezető cégét és kutatóját odavonzani.

Az Internet of Thing témában tartományi és még magasabb szinten több ezer kutatási projektet hoztak létre és mintegy 10 ezer szabadalmat nyújtottak be. Az iparágban 150 ezer ember dolgozik itt, köztük 13 ezer high-tech szakember – sorolta az adatokat a hírportál.

A kínai városban májusban az ipar, az egyetem és a kutatás közös eredményeiről szervezett konferencián a világ mintegy 50 kutatóintézetének és egyetemének 300 képviselője vett részt, hogy a tudományos és technológiai fejlesztések nagyarányú átalakításának és integrációjának népszerűsítéséről tanácskozzanak.

Forrás: