Vakációt tervez? Utazzon egy okosszigetre!

Vakációt tervez? Utazzon egy okosszigetre!

Vakációt tervez? Utazzon egy okosszigetre!

közszolgáltatás

2 perc

A spanyol kormány hamarosan elindít egy 30 millió euró összértékű programot, amelynek célja, hogy az ország minél több pontján okosabbá váljanak a települések.

Spanyolország két legnagyobb szigetcsoportja, a Baleári-, valamint a Kanári-szigetek lakói és látogatói hamarosan belekóstolhatnak abba, milyen előnyökkel is jár, hogyha a városi infrastruktúrát rákapcsolják az internetre - olvasható a Cisco hírei között.

A két csoport 11 legnagyobb szigetéből 10 fejezte ki az érdeklődését a projekt iránt, és küldte el saját tervezetét az „okossziget” program keretében, amely a mostani elképzelések szerint 2019-ig fut majd. Az új kezdeményezés kiegészítésül szolgál azokhoz a smart city beruházásokhoz, amelyeket a mediterrán országban az utóbbi időben hoztak tető alá egyes nagyvárosokban, például Barcelonában. 

Nem aprózzák el: 350 milliót költenek IoT-fejlesztésekre

A spanyol ipari, energiaügyi és idegenforgalmi minisztérium sajtóközleménye szerint az egyik legfőbb célkitűzésük, hogy a szigeteket „új eszközökkel, valamint intelligens irányítási rendszerekkel” lássák el. Annak ellenére, hogy azt egyelőre nem fedték fel, hogy a bevezetésre kerülő applikációk és fejlesztések pontosan miben merülnek ki, de a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a beruházások nagy része a turizmushoz fog kötődni. Ezt a feltevést az is alátámasztja, hogy a két szigetcsoport az ország második és harmadik legnagyobb turistaforgalmat lebonyolító üdülőhelyei. 

Mindemellett persze mindkét térség kemény versenyt folytat más mediterrán európai országokkal, hogy elnyerje a vakációt tervező utazók kegyeit. Éppen emiatt a helyi hatóságok tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az innovációs folyamatok beindítása igen jótékony hatást gyakorolhat az idegenforgalmi bevételekre. 

Patricia Fraile, a Kanári-szigeteken lévő ICT-klaszter vezetője hangsúlyozta, hogy La Palma szigetén a biztonságra, a hegyekben történő balesetek és vészhelyzetek elhárítására fókuszálnak, hiszen ez a leglényegesebb a helyi idegenforgalom szempontjából. Eközben El Hierrót, a szigetcsoport legkisebb gyöngyszemét „már most is intelligensnek tekintik, hiszen az elmúlt években több beruházás ment végbe az energetika és az internethálózat fejlesztése terén. Napjainkra gyakorlatilag az egész szigeten van wifi-lefedettség”. 

Az még a jövő zenéje, hogy vajon mely szigetek tervezetei kapják majd meg a zöld jelzést a kormányzattól, hogy nekikezdhessenek az innovációnak. A minisztérium számára benyújtott javaslatok összértéke elérte a 69 millió eurót, ami 131 százalékkal haladja meg a programra rendelkezésre álló keretösszeget. 

Annyi viszont megjósolható, hogyha a projekt elér egy bizonyos fejlettségi szintet, akkor az okossziget-program idővel kitűnő exportterméknek is bizonyulhat. A világ népességének jelenleg körülbelül 11 százaléka él valamilyen szigeten, vagyis a technológiai újítás rengeteg embernek válna előnyére.

Forrás: The Network