Világszínvonalú egyetemi képzést támogat a Vodafone

Kapcsolódó cikkek

Világszínvonalú egyetemi képzést támogat a Vodafone

Világszínvonalú egyetemi képzést támogat a Vodafone

közszolgáltatás

3 perc

A Columbia Egyetem innováció központú MBA programját karolta fel a szolgáltató.

A Vodafone, az edUcate innovációs tanácsadó cég és a New York-i Columbia Business School között létrejött nemzetközi együttműködést a közös problémamegoldás és tudásmegosztás hívta életre, melynek keretein belül az MBA szakos hallgatók a mérnöki karral együtt egy 5 napos intenzív kurzuson vehettek részt. A program célja egyfelől felhívni a figyelmet a gyors, innovatív termékfejlesztés és a digitalizáció adta előnyök kihasználásának fontosságára, másfelől támogatni azon hallgatókat, akik olyan innovációk fejlesztésén dolgoznak, amelyek később a társadalom széles körében hasznosulhatnak.

A programban részt vevő 40 MBA hallgató a telekommunikációs vállalat által ismertetett, széles körű üzleti problémákat dolgozták fel közös koncepcióalkotással, miközben új design és digitális ismereteket sajátítottak el design thinking és prototyping területeken. Száznál is több ötlet született, amely több mint 60 interjún alapult, melyekből 11 különböző koncepciót alkottak meg résztvevők, a digitális oktatás, egészségügy, adatvédelem témaköreiben.

A legkiemelkedőbb megoldás a Vodafone Launchpad elnevezésű globális startup versenyén is megmérettetheti magát, melynek tétje a tanulmány megvalósítása.

„A programmal lehetőséget szerettünk volna teremteni arra, hogy innovatív, digitalizációt támogató koncepciók születhessenek, mindezt úgy, hogy közben a diákok humánközpontú, design thinking szemléletét és eszköztárát is fejlesztjük. A Vodafone-nál kiemelten fontos számunkra a tehetséggondozás, tesszük mindezt azzal a céllal, hogy piacképes tudással vértezhessük fel a jövő szakembereit” – mondta Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

„2019 óta él az edUcate partnersége a Columbiával, mely keretében rendszeresen vendégelőadunk és partnervállalatainktól valós üzleti problémákat hozunk be esettanulmányként a kurzusokra. Kulcsfontosságúnak tartom a kapocs fenntartását az elméleti és a gyakorlati képzés között. Mivel az edUcate-nél izgalmas innovációs projekteken dolgozunk, így adta magát, hogy háromoldalú együttműködéseket alakítsunk ki az innovációs oktatás érdekében, amivel minden fél csak nyerhet” – nyilatkozta Nőthig-Hegedüs Enikő, az edUcate társalapítója és ügyvezetője.

„Azt gondolom, a tradicionális termékfejlesztési módszertanokon túlmenően különösen értékesek a design thinking segítségével születő megoldások a Vodafone számára, hisz így empátiára építve tárhatunk fel igazi humánus igényeket, majd építhetünk nagyszerű digitális megoldásokat. Ma már csak így érdemes komplex üzleti problémák megoldásának nekiállni, és örülünk, hogy a Vodafone is partnerünk volt idén ebben. A tény, hogy partnerségbe léphettünk egy innovációs tanácsadó céggel, akiken keresztül mindig valós problémákat hozhatunk a diákjainknak, módfelett kiemeli a kurzusunkat a többi közül” – mondta Gita Johar, A Columbia Business School professzora.

A távközlési szolgáltatónál már hagyománya van a digitális innovációk felkarolásának: az elmúlt években számos, az oktatás és az egészségügy digitalizációját, valamint a fenntarthatóság megteremtését segítő innovációt karoltak fel. Előbbiek közé tartozik a többi között az ExaMe applikáció, melynek segítségével a diákok egyetlen appból tudnak felkészülni az érettségi vizsgáikra, valamint a BOOKR Suli applikáció, amely interaktív, animált hangoskönyvek segítségével járul hozzá a gyerekek olvasásszeretetének kialakításához.

Egészségügyi digitalizáció terén pedig példaként említhető a mentőhívás folyamatát gyorsabbá és hatékonyabbá tevő ÉletMentő applikáció, valamint a DokiApp alkalmazás, amelynek segítségével a páciensek online, videóbeszélgetés formájában konzultálhatnak orvossal. A vállalat ezeken felül nagy hangsúlyt fektet a vállalkozásokra is: folyamatosan dolgoznak olyan digitális megoldásokon, amelyek a vállalkozások versenyképességének növelését szolgálják.