„Csomagkopterek” az Alpokban

Kapcsolódó cikkek

„Csomagkopterek” az Alpokban

„Csomagkopterek” az Alpokban

logisztika

2 perc

2016 elején egy kis robothelikopter több mint százszor tette meg a „jódli távolságnyi” utat két falu között a bajor Alpokban, gyógyszereket és más személyes küldeményeket kézbesítve.

Amíg az Amazon, a Google vagy a UPS az önjáró technológiáik hibáit javítgatják, hogy ne ütközzenek a járművek semminek, addig a DHL kis csomagszállító drónja 70km/h-val repül egyik leszállópontról a másikra, amivel egy félórás, a magas hó miatt viszontagságos autóutat 8 perces repülésre váltott.

„Kifejezetten ezt a nehéz terepet választottunk a tesztelésre, hogy megfelelő kihívás elé állítsuk a fejlesztést” – nyilatkozta Dunja Kuhlmann, a vállalat szóvivője.

A német csomagküldő szolgálat már korábban is kísérletezett drónokkal. 2013-ban kisméretű csomagokat küldtek át a Rajnán egy kvadkopteren. Egy másik eszközük pedig gyógyszerszállítmányt juttatott az Északi-tenger egyik szigetére még 2014-ben.

Ekkoriban építette meg a DHL a szénszálakkal megerősített, dönthető rotoros modellt, mely úgy száll fel, mint egy helikopter, de úgy repül, mint egy repülőgép. Szárnyfesztávja 190 centiméter és körülbelül 2 kilogramm terhet bír, a maximális sebessége pedig 129 km/óra.

A folyó és óceán felett való repülés után az Alpok is elég nagy kihívásnak számít. Reit im Winkl település Németország és Ausztria határán fekszik, Alm pedig mintegy fél kilométerrel feljebb, a hegyekben. A helyiek a szűk utakon való viszontagságos utazás helyett a drónok segítségével cserélhették küldeményeiket. Először egy meghatározott méretű dobozba kell helyezni a csomagot, beütni a megfelelő kódot, majd a teljesen automatizált rendszer ráerősíti a dobozt a drónra, és ha mindent biztonságosnak ítél, akkor felszáll.

A rendszer 130 repülést tett meg január és március között, otthonokat és üzleteket nem érintő útvonalon. A gép nem a ház elé viszi a küldeményeket, ahogy azt például az Amazonnál tervezik, hanem a mindkét faluban megtalálható leszállóhelyekre, az úgynevezett Skyportokra.

A DHL elégedett az eredményekkel, hiszen ha csak rövid szakaszra is, de egy komoly technológiai fejlesztést rutinszinten építettek be a logisztikai láncba, mely így már csak a továbbfejlesztésre és a megfelelő jogi szabályozásra vár a széles körű elterjedéshez.

Forrás: Wired