Elkerülhetnék a fuvarozók a téves bírságokat

Elkerülhetnék a fuvarozók a téves bírságokat

Elkerülhetnék a fuvarozók a téves bírságokat

logisztika

3 perc

Három évvel ezelőtt, 2013. július elsején lépett életbe az e-útdíj rendszer. Az eltelt idő tapasztalatai és tanulságai alapján dolgozott ki javaslatcsomagot a rendszer javítására a flottakövetéssel foglalkozó iData Kft.

Báli Péter, a cég e-útdíj szakértői munkacsoportjának vezetője szerint a digitális díjfizetési rendszer páratlan megtérülésű beruházás volt az állam számára, már az első, csonka évben profitot termelt. Ugyanakkor a döcögős elindulás után az elektronikus rendszer csak másfél-két év után vált stabillá és pontossá.

„Ma már átláthatóan és megbízhatóan működik, de több olyan pont van, amelyen érdemes lenne változtatni, hogy a felhasználók számára is kényelmesebb és sok esetben akár korrektebb is legyen a bevallás adminisztrációja” – hívja fel a figyelmet a szakértő.

A bírságok tekintetében zéró tolerancia van érvényben, tehát minden mulasztás után kiszabják, függetlenül attól, hogy az a bevallási közreműködő, a fuvarozó cég vagy a fuvarozást végző munkatárs hibájából következik be. Az összeg pedig elég jelentős mértékű, így gyakori, hogy a flották olyan bevallási szolgáltatóhoz szerződnek át, ahol nem fordul elő hibás szolgáltatás miatti bírság.

Több oka lehet a pontos befizetés elmaradásának: előfordulhat, hogy az útdíjfizetési szolgáltató honlapja épp nem elérhető, felléphet kommunikációs összeköttetési hiba, egy „nem megfelelően elhelyezett” ellenőrző kapu, de előfordulhat, hogy a sofőr elfelejti átállítani a fedélzeti eszközén a tengelyszámot, miközben újabb pótkocsit kapcsoltak a kamionjához.

„Külföldön már van példa az esetleges egyedi hiba miatt elmaradt útdíj utólagos megfizetésére is, ezáltal a bírságok gyakoriságának visszaszorítására, ez például Magyarországon is gyakorlattá válhatna” – mutatja be javaslatcsomagjuk első elemét a szakember. Szerinte érdemes lenne átgondolnia a jogalkotónak, hogy évente két alkalommal méltányosságot adjon az útdíjfizetőknek, amennyiben bizonyítható, hogy nem szándékosan akarta elkerülni az útdíjfizetést.

A javaslatpont kapcsán fontos leszögezni, hogy a fedélzeti eszköz és a központi informatikai rendszer minden cselekedetet naplóz, így nyoma van annak, ha valaki próbálkozott az útdíj bevallásával vagy a tengelyszám állítással. Egy megfelelő és korszerű fedélzeti eszköz vizuális visszajelző rendszerrel is rendelkezik, így például az iData ügyfelei el tudják kerülni a bírságokat. A kármentességről épp a napokban kapott hivatalos igazolást a vállalat.

A bliccelési ráta visszaszorítását tenné lehetővé a mozgó ellenőrzés bevezetése. Jelenleg 110 kapu és félszáz körüli álló jármű ellenőrzi a közúti fuvarozókat, de ezzel nem lehet lefedni az ország összes díjköteles hálózatát. A flottakövető cég munkacsoportja szerint sokszor téves bírságokat, indokolatlan feltartóztatásokat okoz az is, hogy a rendőrség nyilvántartása nem online, így olyanokat is sújtanak, akik egyébként szabályosan bevallották az úthasználatot, csak később, a törvény alapján rendelkezésre álló időn belül. A jogosultság online lekérdezhetősége is a javaslatpontok között szerepel.

Létezik már egy bírságriasztás funkciója is a központi rendszernek, de ez is optimalizációra szorulna. „Jogos igény a fuvarozók részéről, hogy ne csak egy központi emailre küldjön ki riasztást a rendszer a vélelmezett jogosulatlan úthasználatról, hanem az éppen vezető sofőr telefonjára, sms-ben is érkezzen meg a riasztás akár úgy, hogy a fuvarozó ezért havi díjat fizet az üzemeltetőnek. Tekintettel arra, hogy a prémium szolgáltatást biztosító GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó cégek amúgy is egyedi sofőrbeazonosítást tesznek lehetővé, technikailag nem jelent problémát az smsküldés, ezzel pedig a további bírságok halmozódását lehetne elkerülnie a fuvarozóknak” – érzékelteti a változtatás szükségességét a szakértő.