Érkezik a robot pizzafutár

Kapcsolódó cikkek

Érkezik a robot pizzafutár

Érkezik a robot pizzafutár

logisztika

2 perc

A Ford és a Domino’s Michigan államban indítja el az önvezető pizzafutár tesztelését. A cégek azt szeretnék felmérni, hogyan reagálnak majd a vásárlók a gépi kiszállításra.

A jármű érkezése után a vásárlók négy számjegyből álló, egyedi kód révén tudják majd átvenni a pizzájukat, amit a kód beütése után az autó hátuljába épített melegítő tárolórészből vehetnek ki. Az autógyártó arra kíváncsi, hogy a vevők hogyan tudják majd a jármű érintőképernyőjét kezelni, és mennyire furcsálják, hogy emberi interakció nélkül kell átvenniük a pizzájukat.

Villámgyors kiszállítás: drónnal érkezhet a pizza

Mivel a technológia még nem áll készen arra, hogy nyilvános utakra engedjék a speciális járműveket,így csak szimulálni fogják, hogy a gépkocsi önvezető üzemmódban van. „Nem akarunk addig várni, amíg a technológiai részt teljesen kidolgozzuk” – nyilatkozta Sherif Marakby, a Ford önvezető jármű részlegének alelnöke.

Az autonóm rendszerek mellett ugyanolyan fontosak a vásárlókra vonatkozó felmérések is, ezeket a kutatásokat szintén el lehet kezdeni a technológia hiányában is.

A Domino’s egyébként nemrég mutatta be egyedi pizzaszállító autóját, a DXP-t. A járművet a strapabíróság és az akadálymentesség jegyében fejlesztették, amelyek szintén fontos részét képezhetik a rövid távú kiszállításnak. A pizzalánc robot- és drónalapú futárrendszert is tesztelt annak érdekében, hogy a zsúfolt városokban is gyorsan és eredményesen tudják kiszállítani az ételeiket. 

A Ford terve szerint 2021-re már használatra készen állnak az önvezető autóik. A cég elsősorban a taxi- és futárszolgáltatókat szeretné technológiájával megcélozni, így eleinte valószínűleg sokkal inkább az üzleti, és nem a magánvásárlók lesznek a fő célcsoport. Az elkövetkező öt évben a vállalat előreláthatóan egymilliárd dollárt fordít majd az Argo AI mesterséges intelligenciával foglalkozó startup támogatására. 

Forrás: ReadWrite