Még több újdonság a flottamenedzsmentben

Még több újdonság a flottamenedzsmentben

Még több újdonság a flottamenedzsmentben

logisztika

1 perc

Biztonság – a flottamenedzsment területén ez az egyik kiemelt tényező. Amikor a kamionok úton vannak, ott bizony nincs helye hibának, a legfontosabb a járművezetők és a szállítmány épségének megőrzése.

A tehergépjárművek biztonságtechnikájával foglalkozó Rear View Safety is egyetért a fentiekkel. Az amerikai vállalat nemrég fokozott közúti biztonságot segítő új termékeket jelentett be. A fejlesztések kifejezetten az üzleti felhasználásban, azon belül is a kereskedelmi flották számára lehetnek hasznosak.

A visszapillantó tükörként rögzíthető Bluetooth-os kamerájuk például lehetővé teszi a különböző mobileszközök irányítását, így a sofőr könnyedén indíthat és fogadhat hívásokat, sőt a készülék mikrofon gombjának benyomása után hangutasításokkal még a járműben hallgatott zene is szabályozható.

A két kamerából és négyhüvelykes (nagyjából tíz centiméteres) érintőképernyőből álló wifi-képes szettel nemcsak az éppen zajló események követhetők nyomon, hanem a felvételeket HD-ben is lehet rögzíteni.

A távoli hozzáférést lehetővé tevő készülék 4G-n keresztül képes továbbítani a két kamera által rögzített videókat – például baleset esetén.

Üzleti szempontból itt is lényeges, hogy a telematikai megoldások és a követési adatok nemcsak a sofőrök, hanem a cégvezetők, menedzserek munkáját is segíthetik.

Forrás: Connected World