Önvezető járműveket tesztelnének a bécsi kikötőben

Kapcsolódó cikkek

Önvezető járműveket tesztelnének a bécsi kikötőben

Önvezető járműveket tesztelnének a bécsi kikötőben

logisztika

1 perc

A Bécsi Agrártudományi Egyetem és a Hafen Wien közös projektje keretében olyan mobilitási labort hoznak létre, ahol kizárólag az áruszállításra és logisztikára fókuszálnak.

Thinkport VIENNA néven indított közös projektet a bécsi agrártudományi egyetem, a BOKU és a bécsi kikötő, a Hafen Wien. Az osztrák közlekedési minisztérium támogatásával megvalósuló beruházás célja, hogy olyan új technológiákat és szolgáltatásokat fejlesszenek ki a városi áruszállításban, amelyek környezetbarátak, jól alkalmazhatók a gyakorlatban és a társadalom is támogatja őket. A városvezetés célja ugyanis, hogy 2030-ra minimalizálja az áruszállítás miatt keletkező szén-dioxid-kibocsátást.

Önjáró kamionok: hol tart a teherszállítás fejlesztése?

A projekt innovációs műhelyként és nyitott mobilitási laborként működik majd, ahol a sűrűn lakott területek logisztikai kihívásaira keresik a válaszokat, új módszereket és technológiákat dolgoznak ki és tesztelnek. Ilyen például a bio-élelmiszerek árufuvarozása és környezetbarát kiszállítása a végfelhasználóknak, a számítástechnikai megoldásokkal támogatott raktárlogisztika vagy önvezető teherjárművek tesztelése a kikötő területén. Ezeket olyan kezdeményezések egészítenék ki, amelyek felhívnák a lakosság figyelmét a szállítmányozás problémáira: bemutatnák például, hogy milyen folyamatok játszódnak le, amíg egy interneten megrendelt termék eljut a vevőhöz. 

Ausztriában jelenleg öt mobilitási labor áll előkészítés alatt, a Hafen Wien területén létrejövő pedig az egyetlen lenne, ahol kizárólag az árufuvarozásra és a logisztikára koncentrálnak. A közlekedési és szállítmányozási ágazat mellett a gazdaság minden területéről várnak projektpartnereket, sőt startupokra és a városi önkormányzat egyéb, logisztikát előtérbe helyező területeire is számítanak.