Üzemanyagkontroll a logisztikában

Üzemanyagkontroll a logisztikában

Üzemanyagkontroll a logisztikában

logisztika

2 perc

Nehéz feladat a cégek számára a szállítmányozás minden szakaszát hatékonnyá és optimálissá tenni, a hiányosságok pedig megdrágíthatják a folyamatot, amelyet végül a lánc végén az ügyfelek fizetnek meg.

Az észak-amerikai Retif Oil & Fuel üzemanyag-szállítással foglalkozó ágazata ezt a hiányosságot szeretné kiküszöbölni az M2M (gépek közötti kommunikáció) és az IoT (Dolgok Internete) alkalmazásával. A vállalat eddig azt az elvet követte, hogy ahányszor üzemanyagot szállított ügyfelei számára, a tartálykocsit minden esetben teletöltötte, ahogyan ezt a legtöbb konkurensük is tenné. 

Veszélyes folyadékok megfigyelése az M2M segítségével

Így komoly pénzügyi terhet jelentett, hogy egyes ügyfelek üzemanyagtartályait újra és újra után kellett tölteni úgy, hogy azok még ki sem fogytak teljesen, miközben mások számára gyakran az utolsó pillanatban érkezett a pótlás.

Ezek a pontatlanságok nagyrészt abból adódtak, hogy korábban nem létezett olyan központi rendszer, mely segíthette volna a disztribúciós útvonal hatékonyabb megtervezését, de olyan megoldással sem rendelkeztek, mellyel távolról ellenőrizhető lett volna, hogy mennyire van tele az adott tartály.

A Machine-to-Machine és az Internet of Things technológián alapuló rendszerek akkor működnek hatékonyan, ha a különböző módszerekkel összegyűjtött információkat mielőbb összefuttatják, és megfelelő analizálás után az adott vállalat is jó eséllyel hasznos, profitra váltható következtetésre juthat. Ebben az esetben például olyan szenzorok beépítése adta a megoldást, amelyek folyamatosan figyelik az egyes tartályok töltöttségének mértékét, majd az adatokat elküldik a központnak, a logisztikai osztály pedig az információk figyelembevételével könnyen kiszámíthatja az ideális útvonalat a kamionok számára. 

A Retif saját megoldása a problémára az iTank hálózat, mely nagy kiterjedésű, biztonságos, bővíthető rendszerű IoT-platformon alapul. A program az úgynevezett iTank Management portálon keresztül színjelzésekkel mutatja az adott tartályban lévő folyadék szintjét, láthatóvá téve az információt mind a Retif munkatársak, mind az ügyfél számára.

Ha 25% alá csökken az üzemanyag mennyisége, akkor a program riaszt a központnak. A rendszer segítségével tervezhetővé válik annak a területnek a bejárása, ahol éppen szükség van a kamionokra, így sokkal kisebb mértékben kényszerülnek a fuvarozók a felesleges kilométerek megtételére.

A cég a hálózat kiépítése óta több mint 1000 iTank figyelőrendszert telepített hét államban és ezzel 48%-kal csökkentette a felesleges szállítási költségeit.

Forrás: IoT Now