A régió élmezőnyében van a magyar M2M-piac

A régió élmezőnyében van a magyar M2M-piac

A régió élmezőnyében van a magyar M2M-piac

M2M Zóna.fm

21 perc

Az IDC kutatásában azt vizsgálta, hogy hány M2M-kommunikációt biztosító SIM-kártyát használnak az egyes iparágakban. Ez alapján ugyanis jól látható, hogy mely területei fejlődnek a gépek közti kommunikációnak, és hol lehet a befektetések mielőbbi megtérülésére számítani.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

„Magyarországon elsősorban az állami intézkedéseknek köszönhető, hogy a környező országok közül kiemelkedően magas az M2M (machine-to-machine) megoldások penetrációja. Emellett az organikus fejlődés is számottevő, de ez önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a régiós piacvezetők között legyünk” – összegezte Tóth László, az IDC Magyarország elemzője a Trend FM műsorában.

Idén a piackutató és tanácsadó cég harmadik alkalommal mérte fel a hazai M2M-piac nagyságát. A felmérésben 2016 végéig körülbelül 971 ezer M2M SIM-kártyát összesítettek, melyekhez a becslésük szerint körülbelül 53 milliárdnyi forint éves költés társult. A legaktívabb területnek a kereskedelem számít, ahol a hirtelen növekedés jórészt a kötelező online pénztárgépekre vezethető vissza, de idetartoznak a POS-terminálok, ATM-ek, valamint azok az étel- és italautomaták is, amelyek az adóhivatalhoz is „be lesznek kötve”. 

Tóth László hozzátette: a listán a kereskedelmi szektort követi a flottamenedzsment, amelybe beletartoznak a járművekhez kapcsolódó okosmegoldások is. Harmadik helyen tradicionálisan a biztonságtechnika áll, ahol elsősorban az objektumvédelem a leginkább mobilkommunikációt igénylő terület.

Százezer feletti M2M SIM-kártyaszámmal képviselteti magát az ipar, és erős szegmensnek számít az energetika is – az okosmérőóráknak köszönhetően. Utóbbi területhez nagy elvárásokat fűznek a szakemberek, de a jósolt felfutás egyelőre még nem következett be. „Komoly növekedési potenciállal bír a mezőgazdaság is, ahol most még csak 13-14 ezer kártya van működésben, de az egyik legnagyobb növekedést várjuk ettől az ágazattól a következő években” – emelte ki az IDC elemzője. 

A szakértő arra is kitért, hogy fajlagosan az ipar területén a „legdrágább” egy M2M-es SIM-kártya, ami az ipari megoldások szofisztikált jellegéből adódik. 

Hallgassa meg a teljes beszélgetést!