Autóbiztosítás okosan: a jó sofőrök kevesebbet fizethetnek

Autóbiztosítás okosan: a jó sofőrök kevesebbet fizethetnek

Autóbiztosítás okosan: a jó sofőrök kevesebbet fizethetnek

IoT Podcast

22 perc

Gyökeresen átalakíthatja a jövőben a teljes biztosítási piacot a különböző M2M, vagyis a gépek közötti kommunikációra épülő eszközök megjelenése.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Az új megoldások egyike, hogy az autóban olyan készülékeket helyeznek el, melyek folyamatosan gyűjtik az adatokat a sofőr vezetési stílusáról. Nemcsak arról, hogy túllépi-e a megengedett sebességhatárt, hanem arról is, hogy milyen a gyorsítási és fékezési technikája, illetve betartja-e a megfelelő követési távolságot. A biztosítók a rendelkezésükre álló új információk alapján így személyre szabottabbá tehetik a kötelező, illetve a casco biztosításaikat, továbbá díjkedvezményekkel jutalmazhatják például azokat az autósokat, akik biztonságosan vezetnek.

Biztosítási piac: indul az újratervezés„A biztosítók már eddig is különböző csoportokba sorolták ügyfeleiket az életkoruk, járműhasználati szokásaik, illetve az úgynevezett bonus-malus rendszer alapján. A sofőrök vezetési stílusára vonatkozó adatoknak az elemzése azonban újfajta szegmentációs lehetőséget jelenthet a számukra” – emelte ki a Gazdasági Rádió M2M Zóna műsorában a Deloitte pénzintézeti szektorral foglalkozó partnere.

Szép Péter szerint a nemzetközi tapasztalatok alapján ez különösen azokban az országokban – például Olaszországban – lehet érdekes, ahol nagyon gyakoriak a kisebb koccanásos balesetek. Eddig elsősorban az jelentette a gondot, hogy a szolgáltatók a konkrét károkból kiindulva, valamint az ügyfeleik életkorára és lakóhelyükre vonatkozó információk alapján utólagosan határozták meg a díjakat. A jövőben azonban már arra is lehetőség lesz, hogy előzetesen felmérjék a sofőröket, és ennek megfelelően alakítsák ki a tarifatáblázatot. A szakértő azonban azt is hozzátette, hogy a fejlesztések még csak gyerekcipőben járnak a piacon.

Jelenleg ugyanis még nincs olyan ország, ahol ezek a megoldások széles körben elterjedtnek számítanának. „Miután egy olyan szolgáltatásról van szó, amellyel az ügyfeleknek még meg kell barátkozniuk, az új besorolási módszer várhatóan csak 5-7 éves időtávon épülhet majd be a biztosítótársaságok gyakorlatába” – véli Szép Péter. A mostani feltételezések szerint azokban az országokban, ahol hagyományosan magasak voltak eddig a biztosítási díjak, akár kétszámjegyű is lehet a tarifák csökkenése.

Napjainkban az M2M-megoldások legkiforrottabb területének a lakásbiztosítási piac számít. A szolgáltatók ugyanis már jelenleg is beépítik a tarifáikba, ha az ügyfeleik olyan okostechnológiákat vesznek igénybe, melyek lehetővé teszik a lakások védelmét és folyamatos megfigyelését. „A biztosítási piac folyamatosan, a technológia által vezérelve is fejlődik, és az újabb megoldások kialakításában a szolgáltatók is érdekeltek” – fogalmazott a Deloitte tanácsadója.

Hallgassa meg a beszélgetést!