Butamobiloktól az okostelefonokon át az M2M-ig

Butamobiloktól az okostelefonokon át az M2M-ig

Butamobiloktól az okostelefonokon át az M2M-ig

IoT Podcast

22 perc

20 éve még különlegesnek számított, ha valakinek hordozható telefon lapult a táskájában, ma már a tenyérnyi vagy kisebb készülékek tudása vetekszik a számítógépekével, és más eszközök közül is egyre több kapcsolódik a világhálóra. Az M2M Zóna műsorában a Gartner magyarországi vezetője tekintett vissza a „kezdetekre”.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

Papp László elmondta: hivatalosan azóta tekinthetjük az M2M-et, vagyis a gépek közötti (machine-to-machine) kommunikációs technológiát létező iparági trendnek, mióta megjelentek az első, IP-alapú adatkommunikációra képes mobileszközök. Ezeknek a száma jelenleg eléri a 7-8 milliárdot, ebbe azonban már nem tartoznak bele a hagyományos mobiltelefonok. A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy M2M-jellegű megoldások már tíz éve is léteztek, viszont akkoriban ezt még valamilyen sms-alapú kommunikáció biztosította.

Ahhoz, hogy megértsük, mi zajlik jelenleg ezen a területen, arra kell visszagondolni, hogy az emberek 20 évvel ezelőtt hogyan használták a mobiljukat. A legtöbb fogyasztónak vagy egyáltalán nem is volt még hordozható telefonja, vagy a készülék még nem képezte a mindennapjaik részét.

A mobilok tömeges elterjedését a GSM-hálózatok megjelenése idézte elő, és most is hasonló „forradalom” zajlik az M2M-készülékek piacán. Ezek az eszközök ma már szervesen illeszkednek a világháló működésébe, ezért összemosódott az internetes kommunikáció és a mobil adatkommunikáció közötti határvonal.

A Gartner magyarországi szakértője úgy véli, hogy a csatlakoztatott készülékek többi között az egészségügyben hozhatnak látványos változásokat. Papp László szerint ugyanis bár mindenki fontosnak tartja, de csak nagyon kevesen veszik rá magukat, hogy tudatosan törődjenek az egészségükkel. Ha viszont a gyártók olyan berendezésekkel és műszerekkel jelennek meg a piacon, amelyek segítségével a betegek nyomon követhetik az állapotukat, és távolról is tanácsot kérhetnek az orvosuktól, akkor ez teljesen új alapokra helyezheti az ellátást.

Az egymással és a világhálóval összekapcsolt eszközök számtalan más terület mellett hasznosnak bizonyulhatnak a háztartások automatizálásában, a járműiparban és a mezőgazdaságban is.

A teljes műsort itt hallgathatja meg: