Felejtsük el a benzingőzt? Így alakulhat át az autózás

Kapcsolódó cikkek

Felejtsük el a benzingőzt? Így alakulhat át az autózás

Felejtsük el a benzingőzt? Így alakulhat át az autózás

IoT Podcast

22 perc

Bár sokan azt gondolják, az elektromos autók átveszik az utak feletti hatalmat a közeljövőben, a KPMG kutatása kissé árnyalja ezt a prognózist.

A teljes adást itt hallgathatja meg:

A következő évtizedekben még nem búcsúzunk el a benzingőztől, igaz, részarányuk jelentősen csökken majd. A manapság alig hallott hidrogénhajtás pedig komolyabb versenytársa lehet az akkumulátoroknak. A KPMG idén 19. alkalommal készítette el az autóipar kilátásairól szóló kiadványt, amelyben 900 nagyvállalat felsővezetőit kérdezték meg.

„A felmérésünkből egyértelműen az a trend rajzolódik ki, hogy egy vegyes meghajtású autópiac lesz jellemző 2040-re. Ezt azt jelenti, hogy a gépjárművek negyedénél megmaradhatnak a hagyományos belső égésű motorok, negyedrészben lesznek majd az utakon az elektromos autók, és szintén negyed-negyedrészt jelenthetnek a hibrid-, illetve az üzemanyagcellás gépkocsik” – részletezte az M2M Zóna műsorában Boros Árpád, a KPMG szenior menedzsere.

Az utóbbi csoport esetében a legelterjedtebbnek a hidrogénautó számít, amelynek komoly jövőt jósolnak a megkérdezett szakemberek is.

Az e-autók felfutása még várat magára

A felmérésben 700 gyár 3000 modelljét vizsgálták, és egyelőre most még az látható, hogy a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik aránya csupán két százalék. „Az elektromos autóknál a töltőinfrastruktúra hiánya is gondot jelent. A jövőben az okosvárosoknak is fontos szerep juthat ezen a területen – akár olyan formában, hogy a parkolókban, irodaházakban is biztosított legyen a töltés” – tette hozzá a szakember.

Egyre inkább megkerülhetetlenek a tech óriások

A prognózis szerint egyre inkább a tech cégek fogják dominálni ezt az ágazatot is. Boros Árpád ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a legnagyobb 50 autóipari vállalat piaci kapitalizációja csak 20 százaléka a 15 legnagyobb tech cég piaci kapitalizációjának, a készpénzállományuk pedig csak a töredéke.

A 900 válaszadó fele úgy nyilatkozott, hogy vállalatuk már nem is akar versenyezni a tech cégekkel, inkább az a szemlélet kezd elterjedni, hogy együtt akarnak működni velük. Ezt az erőviszonyt látva érdekes kérdésnek számít, hogy vajon ki fog győztesként kikerülni ebből a versenyből 20-30 év múlva.

Hallgassa meg a műsort, amelyben a tanulmány további részleteiről és az autómegosztás látványos terjedéséről is szó lesz!