A jövő munkahelye: befellegzett a klasszikus irodáknak?

Kapcsolódó cikkek

A jövő munkahelye: befellegzett a klasszikus irodáknak?

A jövő munkahelye: befellegzett a klasszikus irodáknak?

még több IoT

3 perc

Az irodai munkáról sokaknak a több órányi ingázás, a véget nem érő megbeszélések, hosszas telefonos egyeztetések vagy az email-folyamok olvasása jut eszébe. Természetesen az elmúlt hónapok során ebben is sok változást tapasztalhattunk. Az Ericsson kutatásában azt vizsgálta, hogy a szellemi dolgozók hogyan látják saját munkájukat, és milyen elvárásaik vannak jövőbeni munkahelyükkel szemben.

Képzeljük el, hogy 2030-ra teljesen elfogadottá válik, hogy az emberek kizárólag a virtuális térben dolgoznak és találkoznak egymással, anélkül, hogy elmennének otthonról. Ez a forgatókönyv a képzelet szüleményének tűnt volna egy évvel ezelőtt. A koronavírus világjárvánnyá válása óta azonban a kizárólag otthonról történő munkavégzés és kapcsolattartás már nem pusztán elméleti feltevés. Éppen ellenkezőleg: a világ irodai dolgozóinak jelentős része számára valósággá vált.

Az Ericsson IndustryLab által készített „Dematerializált iroda” című felmérés a világ mintegy 133 millió munkavállalójára nézve reprezentatív módon mutatja be, mit várnak el az ún. early adopter, azaz az újdonságokat leggyorsabban átvevők a jövő munkahelyeitől.

Az érzékek internete a dematerializált irodában

A mostani jelentés a tavalyi Érzékek internete című ConsumerLab tanulmány folytatásának tekinthető, amely azt vizsgálta, hogy a fogyasztók mindennapi életére milyen hatással lehet a képernyőalapú online kapcsolattartásról történő áttérés az összes érzékszervet használó, immerzív virtuális valóságra.

Az újabb felmérés az irodai vetülettel foglalkozik, megvizsgálva, hogy a mesterséges intelligencia (AI), a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR) és az 5G valamint automatizálás által lehetővé tett „érzékek internete” milyen változásokat hoz a szellemi, irodai dolgozók mindennapi életében.

Íme, néhány érdekesség, hogy milyennek látják a jövőt

A válaszadók csaknem 60 százaléka szerint visszavonhatatlanul emelkedni fog az online meetingek gyakorisága és elterjedtsége, és olyan eszközökre tartanak igényt, amelyek jobban segítik a távmunkát.

A résztvevők fele olyan digitális munkaállomást szeretne, amelynek segítségével bárhonnan dolgozhat, és minden érzékével jelen lehet a virtuális munkahelyén. 77 százalékuk szerint az „érzékek internete” fenntarthatóbbá tenné társaságuk működését.

Az „érzékek internetét” nagy valószínűséggel elsősorban marketing és értékesítési célokra fogják használni. A válaszadók 59 százaléka szerint a tértudatos vegyes valóságot, míg 50 százalékuk szerint a digitális hőmérséklet-érzékelést is használni fogják 2030-ra a fogyasztók megnyeréséhez.

A felsővezetők 73 százaléka szerint a céges menzán az ételek digitálisan feljavíthatók, módosíthatók lesznek bármilyen ízűre 2030-ra.

Noha a megkérdezettek 66 százaléka gondolja úgy, hogy 2030-ban a technológia már lehetővé teszi majd számukra, hogy érzékeljék, ha egy kollégájuk ingerült, ez azt is jelenti, hogy munkaadójuk is érzékelni tudja, ha ők maguk ingerültek.

A járvány drasztikusan formálja a várakozásokat

Ahhoz, hogy egy digitális meeting ugyanolyan interaktív lehessen, mint egy valóságos megbeszélés, minél előbb a kommunikációs technológia jelentős fejlődésére van szükség. Itt sokkal többről van szó, mint jobb minőségű videokonferenciákról.

Az új technológiának lehetővé kell tennie azt az érzést, hogy az ember valóban jelen van a helyiségben és együttműködik a kollégákkal. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy az elmúlt fél év során ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés az AR/VR technológiák iránt. Ugyanakkor még ez sem elegendő a teljes sikerhez.

A COVID-19 okozta elszigeteltség miatt az emberek tudatára ébredtek, milyen fontosak az általuk rendszeresen – akár személyes, akár munkaügyben – felkeresett helyszínekhez kötődő illatok, ízek, és maga a fizikai jelenlét.

A járvány hatására a szellemi munkát végzők elképzelései radikális mértékben megváltoztak a jövő digitális irodáival kapcsolatban. Az irodai munka sosem lesz már ugyanaz, mint a járvány előtti időkben. A dolgozók több időt fognak táv- és digitális munkával tölteni, és ezért olyan ütemű fejlődés és igény várható a jövőbeli technológiák iránt, ami akár csak egy évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna.