A kényelem ára: így követhetik minden lépését az okoseszközök

A kényelem ára: így követhetik minden lépését az okoseszközök

A kényelem ára: így követhetik minden lépését az okoseszközök

még több IoT

2 perc

„A tulajdonos éppen most fejezte be a futást és már hazafelé tart.” Ez a mondat minden kétséget kizáróan aranyat ér azoknak a társaságoknak, amelyek intelligens fogyasztói elektronikai eszközöket forgalmaznak.

Az egymással kapcsolatban lévő és az internetre csatlakozó készülékek egyik fő előnye, hogy adatokat gyűjtenek a felhasználókról, így például az egészségi állapotukról, a fizikai aktivitásukról, preferenciáikról, illetve arról, hogyan és mikor használják az okoseszközöket.

A felhalmozott információk alapján a gyártók átalakíthatják üzleti stratégiájukat, hiszen azáltal, hogy jobban megismerik a vásárlóikat, magasabb szintű szolgáltatást nyújthatnak számukra.

Hétköznapok okosan – Így „gondolkodnak” az intelligens rendszerek

  • Az autóban lévő hőszabályzó akár indulás előtt is lehűtheti az utasteret, tudván azt, hogy a tulajdonos épp a kocsi felé tart és melege van.
  • Az autóval is kommunikáló egészségügyi alkalmazás pedig felszólíthatja a felhasználót arra, hogy mérje meg a vércukorszintjét. Ha ugyanis valakinek alacsony a vércukorszintje, akkor az óvatosság kedvéért érdemes bekapcsolni a sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, hogy el lehessen kerülni a baleseteket.
  • Ezen túlmenően az otthoni kényelmet szolgálhatja, hogy a vízmelegítő magától is képes ellenőrizni, van-e elegendő meleg víz egy zuhanyozáshoz.

A cikk elején kiemelt mondat arról, hogy a felhasználó hazafelé tart, önmagában véve még nem adat, pusztán csak tudás. A háttérben a tartózkodási hely hajszálpontos megjelölése, a fizikai aktivitás felmérése, és az arra való törekvés áll, hogy modellezni lehessen a felhasználó szokásait és szándékait.   

  • A vízmelegítő rendszere például a meglévő adatok alapján felmérheti, hogy vajon a felhasználó minden egyes nap otthon zuhanyozik edzés után, vagy csak hétfőn és csütörtökön, amikor a zuhanyzó tömve van a konditeremben.
  • De az is szinte megjósolhatóvá válik, hogy a tulajdonos minden edzés után ugyanazt a hőmérsékletet szereti az autójában, vagy egy 10 kilométeres futás után szívesebben veszi a sarki klímát a kocsiban.

Az ilyen és ehhez hasonló összefüggések csupán akkor lesznek előrejelezhetőek, hogyha bőséges mennyiségű információ gyűlik össze egy felhasználóról. A szakértőknek, programoknak ezután át kell rágniuk magukat az adatokon, és lehetőség szerint valamilyen biztonságos helyen kell eltárolniuk azokat.

Adatok mindenhol

Napjainkban az elektronikai eszközöket gyártók számára tehát alapvető szükséglet, hogy megszerezzék a fogyasztói szokásokhoz köthető információkat, és ezáltal személyre szabhassák a technológiájukat, sőt akár valós időben is reagálhassanak a felmerülő igényekre.

Eközben arról se feledkezzünk meg, hogy maguknak az internetre csatlakoztatott IoT-eszközöknek szintén szükségük van olyan információkra, amelyek a saját ökoszisztémájukon kívülről származnak. Egy modern zenei szolgáltatás például attól válik egyedivé, hogy tudja, mit szeret a felhasználó hallgatni, ha viszont csupán a saját adatait nézi, nem sokat tud meg arról, hogy mi áll a preferenciák hátterében.

Az pedig szinte elkerülhetetlen, hogy a távirányítókat fokozatosan felváltsák a felhasználókat a középpontba állító intelligens készülékek és applikációk. Az általuk megszerzett tudásnak a segítségével pedig az innovatív cégek könnyedebbé és – jó esetben – nem tolakodóvá tehetik a fogyasztói élményt.

Forrás: IoT Now