Augur, a könyvmoly robot

Augur, a könyvmoly robot

Augur, a könyvmoly robot

még több IoT

1 perc

Egy újabb próbálkozás a mesterséges intelligencia létrehozására új oldalról közelíti meg a kérdést: talán regényeket olvasva jobban megismerhetik az emberek világát a gépek.

Korábbi kísérletekben is próbálták már a hétköznapi kommunikáció alapján leképezni az emberi gondolkodást egy szoftver segítségével, de ennek csak az lett az eredménye, hogy a robot folyamatosan káromkodott. Az átlagember online beszédéből ugyanis azt szűrte le, hogy ez a normális. Stanfordi kutatók most másfajta irányból közelítik meg a dolgot – számol be róla a 24.hu.

Az IoT-piacra érkezik a mesterséges intelligencia

Ezúttal olyan novellákat olvastatnak a mesterséges intelligenciával, melyből megtanulhatja, hogy miként következtethet a reakciókra. Ehhez pedig a Wattpad online írói közösség több mint 600 ezer története adja az alapot, maga a tudásbázis pedig az Augur nevet viseli.

A fikciós történetekben a szereplők sokkal letisztultabban mutatják meg az emberi viselkedést: köszönnek egymásnak az utcán, felkapcsolják a lámpát a szobába lépve, és ha valaki rosszkedvű, megkérdezik tőle, mi a baj. Az ilyen automatikus reakciók felismerése kulcsfontosságú lehet egy igazi AI programozásában.

A kezdeti helyszíni tesztek azt mutatják, hogy a rendszer helyesen azonosítja a tárgyak és az emberek 91 százalékát, a következő lépés pedig az, hogy 71 százalékos pontossággal jósolja meg a következő lépésüket.