Az IoT jelenti az üzleti siker kulcsát – a járvány alatt is

Kapcsolódó cikkek

Az IoT jelenti az üzleti siker kulcsát – a járvány alatt is

Az IoT jelenti az üzleti siker kulcsát – a világjárvány alatt is

még több IoT

3 perc

10-ből 9 cég szerint az IoT-megoldások alkalmazása elengedhetetlen a jövőbeni sikerekhez. A Vodafone Business közzétette az IoT Spotlight globális jelentését. Az idei riport érdekességét a vizsgált időszak adja, hiszen a világjárvány minden eddiginél jobban próbára teszi a cégeket, emellett pedig egyértelműen rámutatott a digitalizáció – így az okosmegoldások – szükségességére is.

A Vodafone több mint 100 millió IoT-kapcsolatával világszerte vezető szerepet tölt be az Internet of Things (Dolgok Internete) megoldások terén. Az IoT Spotlight – korábban IoT Barometer – kutatás keretében a vállalat évről évre megvizsgálja, hogy miként viszonyulnak a vállalkozások az innovatív megoldások alkalmazásához. Az idei jelentés globálisan mintegy 1700 vállalkozás válaszait ismerteti – feltárva az IoT alkalmazásának módját, és azt, hogy miként segíti őket a jövőre való felkészülésben.

Ugyan az okostechnológiát a legkülönfélébb területeken használják – az egészségügytől kezdve a közlekedésen át az iparig – a kutatás megállapította, hogy ennek az alkalmazása mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozások sikerességére.

Az idei IoT Spotlight különlegessége, hogy a koronavírus-járvány idején készült, abban az időszakban, amikor egyik napról a másikra kellett a cégeknek átalakítaniuk munkamódszereiket és prioritásaikat. Az elmúlt időszakban felértékelődött a digitalizáció szerepe, ezt pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy a technológiát alkalmazó vállalkozások 77 százaléka az elmúlt időszakban felgyorsította IoT-projektjei ütemét.

Az IoT-t alkalmazók egyértelműen úgy vélik, hogy a technológia létfontosságú volt tevékenységük megőrzéséhez: 84 százalékuk szerint a világjárvány idején nagyrészt ez segítette az üzletmenet folytonosságának fenntartását. Sőt, a fejlesztések alkalmazását fontolgatók 73 százaléka is egyetért abban, hogy a járvány fel fogja gyorsítani az okosmegoldások elterjedését.

IoT, mint az üzleti teljesítmény javításának kulcsa

A kutatás következtetései egyértelműek: a Dolgok Internete továbbra is értéket teremt és megtérülést biztosít annak alkalmazói számára.

  • Ezt mi sem bizonyít jobban, minthogy a megkérdezett vállalkozások 87 százaléka egyetért abban, hogy a technológia alkalmazása emelte üzleti stratégiájának színvonalát.
  • Szinte kivétel nélkül (95%) azt állítják, hogy megtérültek az IoT-befektetéseik, sőt 55 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy ennek köszönhetően működési költségeik átlagosan 21 százalékkal csökkentek.

Napjaink vállalkozásainak egyik nagy igazsága, hogy ami nem mérhető, az nem kezelhető. A megkérdezettek 59 százaléka gondolja úgy, hogy az Internet of Things által biztosított adatok elengedhetetlenek a döntéshozatal támogatásához.

Többségük (84%) úgy gondolja, hogy az IoT-nak köszönhetően most már olyan dolgokat tudnak megtenni, amikre korábban nem volt lehetőség. A válaszadók 84 százaléka emellett azt is kiemelte, hogy az IoT-adatok segítséget nyújtanak fenntarthatósági céljaik elérésében.

Az előnyök egyértelműen felülmúlják a kockázatokat

A vállalkozások az okostechnológiát a jövőre való felkészülés alapelemének tekintik. Olyannyira, hogy 73 százalék szerint azok a szervezetek, amelyek nem alkalmaznak ilyen technológiai megoldásokat, öt éven belül érzékelhető lemaradásban lesznek.

Míg a korábbi években a kiberbiztonság volt az egyik fő akadálya annak, hogy a vállalkozások nyissanak az Internet of Things alkalmazása felé, az IoT Spotlight 2020 szerint ezek az aggodalmak jelentős mértékben csökkentek. A vállalkozások csupán 18 százaléka tartja ezt a tényezőt a fejlesztések útjában álló három legfontosabb akadály egyikének.

A versenyképesség terén mutatkozó jobb eredményekkel (43%) együttesen – amelyet az IoT-t régóta alkalmazók körében globálisan is kimutattak – mindez azt bizonyítja, hogy a technológiát alkalmazók szerint a Dolgok Internete által kínált lehetőségek jelentősen felülmúlják a bevezetéssel kapcsolatos kihívásokat.

És mi a helyzet Magyarországon?

„Az IoT Spotlight eredményeiből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az ilyen megoldásokba, egyre jobban bíznak benne, és egyre fejlettebb megoldásokat alkalmaznak. Rövid távon az IoT felhasználói továbbra is élvezhetik a költségcsökkenés és a növekvő hatékonyság előnyeit, ám az egyre ambiciózusabb projektek lehetőséget nyújtanak az üzleti modellek módosítására is. Mi pedig a Vodafone-nál mindent megteszünk, hogy vállalati ügyfeleink igényeit szem előtt tartva a legmodernebb IoT-megoldásokkal segítsük őket” – összegezte Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Bár idehaza az IoT-technológiát elsősorban az ipar használja – olyan feladatokra, mint például a gyártósorok optimalizálása – egyre több olyan megoldást tesztelnek és vezetnek be, amely a lakosság számára is kézzelfogható előnyökkel szolgál. Ezek közé tartozik a többi között a Budapest belvárosában elérhető, a Vodafone IoT-szenzorai által támogatott okosparkolási megoldás. A fejlesztéshez tartozó mobilapplikáció segítségével nyomon követhetők a parkolóhelyek foglaltsági adatai, ami jelentős mennyiségű időt spórol az autóval közlekedőknek.