Csak óvatosan a mesterséges intelligenciával!

Csak óvatosan a mesterséges intelligenciával!

Csak óvatosan a mesterséges intelligenciával!

még több IoT

2 perc

Elon Musk azt üzeni a világ kormányainak, hogy eljött az ideje a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos szabályok kidolgozásának. A Tesla és a SpaceX ügyvezetője szerint erre még azelőtt szükség van, mielőtt belekezdenénk a technológia általános célú felhasználásába.

Nem ez az első eset, hogy az amerikai üzletember ilyen felhívást tesz közzé. Elon Musk, a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozó OpenAI non-profit szervezet alapítója már korábban is kijelentette, hogy a MI fenyegetést jelenthet az emberiségre, és ezt az Egyesült Államok kormányzói előtt is ismét hangsúlyozta a szövetségi találkozón.

Miért kéne adózniuk a robotoknak?

„Volt szerencsém látni a legfejlettebb mesterséges intelligenciával kapcsolatos vívmányokat, és azt gondolom, hogy az embereknek van mitől félniük” – kezdte vészjósló beszédét. „Én csak kongatom a vészharangot, de a legtöbben egészen addig nem fogják veszélyben érezni magukat, amíg nem látják az igazi kárt okozó robotokat az utcán, hiszen addig maga a jelenség is elképzelhetetlen, puszta tudományos fantasztikumnak tűnik” – fejtette ki Elon Musk.

Ahhoz, hogy erre az esetre megoldás szülessen, a kormányoknak nem elég reaktívan cselekedniük a bekövetkezett változásokat követően, ahogyan ez általában történni szokott. „A mesterséges intelligencia egészen különleges esetnek tekinthető ilyen szempontból, amelynek szabályozásánál mindenképpen proaktívan kellene eljárni. Úgy gondolom, hogyha a kormányok a kivárás mellett döntenek, a reakció nem lesz elég gyors” – tette hozzá.

A Tesla-vezér arra is kitért, hogy a MI nem azon típusára céloz ezzel, amelyet egyetlen speciális célra fejlesztenek ki a kutatók, hanem azokra a széles körű megoldásokra, amelyek következtében ezek az eszközök adatok, feladatok ezreit képesek feldolgozni az emberi agyhoz hasonlóan.

Számos piacvezető techóriás – mint például a Google, az általa megvásárolt DeepMind vagy a Microsoft – dolgozik azon, hogy ezt a fajta mesterséges értelmet létrehozza és használatba állítsa. A fejlesztés más területek eredményeinek felhasználásával (Big Data, Dolgok Internete) ráadásul olyan sebességgel halad, hogy mire az átlagos felhasználó egyáltalán értesül róla, közvetetten, az ipari felhasználás következtében már rég meghatározó elemét fogja képezni majd az életének.

Forrás: ReadWrite