Élsport a járvány idején: így segít a viselhető technológia

Kapcsolódó cikkek

Élsport a járvány idején: így segít a viselhető technológia

Élsport a világjárvány idején: mentőövet dobott a viselhető technológia

még több IoT

3 perc

Mint azt az angol Premier League vagy az NFL is bizonyítják, a sport több milliárd dolláros iparág, az élenjáró csapatok pedig egyre inkább a technológia segítségével próbálnak előnyre szert tenni.

A sportolók teljesítményével kapcsolatos adatok összeállítása egészen a közelmúltig fáradtságos feladat volt. Az edzők és szakértők hosszú órákat töltöttek azzal, hogy összegyűjtsék a mérkőzésekről és az edzésekről lehívott adatokat, majd azt követően a játékosaik fejlődéséhez szükséges információkat kinyerjék azokból. A technológiaalapú teljesítményelemzésnek köszönhetően azonban mindez már a múlté.

Manapság a sportolók olyan GPS-nyomkövető eszközöket és atlétákat viselnek, amelyek rögzítik futás közben a sebességet és a távolságot, illetve a testüket ért hatásokat. Az elemzések felhasználásával a trénerek képesek olyan edzésterveket kidolgozni, amelyek segítenek elkerülni a fizikai kimerülést, és maximalizálják a teljesítményt a mérkőzések idejére.

Az észak-írországi székhellyel rendelkező STATSports élen jár a teljesítményelemzési iparban. Az angol Premier League (EPL) legtöbb csapata, valamint a top rögbi- és az amerikaifutball-csapatok is használják a technológiájukat. A vállalat 2018-ban 1 milliárd font értékű, öt évre szóló szerződést kötött az Egyesült Államok futballszövetségével, aminek köszönhetően az amerikai játékosok milliói fogják használni eszközeiket.

„Amikor 12 évvel ezelőtt megalapítottuk a céget, ez a technológia még gyerekcipőben járt. Mára azonban a legtöbb sportágban minden szinten elterjedt, és most már azon van a hangsúly, hogy a maximumot tudják kihozni belőle” – mondta Sean O'Connor, a STATSports társalapítója a CNN Business-nek.

A társaság 2020-ban kiadott Sonra 3.0 szoftvere lehetővé teszi a csapatok számára, hogy szinte azonnal láthassák az adatokat az iPaden vagy az Apple Watch okosórán, így a játékosok és az edzők verseny közben is kaphatnak visszajelzést, és még ekkor is módosíthatják a taktikájukat.

Több mint játék

Tom Allen 2017 óta az Arsenal vezető sportszakértője. Szerinte a focisták és a trénerek is egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a teljesítményadatok iránt. „Amikor belekezdtem, egyik játékost sem igazán érdekelték ezek a statisztikák. Mostanra azonban mindenki hozzászokott ahhoz, hogy az információkat megkapják a telefonjukra, és különös figyelmet fordítanak a fejlődésükre” – mondta a szakember.

„Az élsportolók körében mindig hatalmas a versengés. Tudni akarják, miért képes valaki többre, mint ők, vagy ki az, akinél jobban kellene teljesíteniük, ezzel egymást ösztönzik” – tette hozzá Tom Allen.

A sportanalitikák megnézhetők a különféle mobileszközökön

Az elmúlt évben a technológiát arra is használták, hogy az edzőpályától távol is nyomon követhető legyen a teljesítmény. Amikor az Egyesült Királyságban tavaly márciusban teljes lezárást vezettek be, és a Premier Ligát ideiglenesen felfüggesztették, akkor a klubok a STATSports eszközeit használták, hogy figyelemmel követhessék a játékosok otthoni edzéseit.

„Nagyon kemény edzésprogramon mentünk keresztül, hogy megpróbáljuk felkészíteni őket arra, ami a járványhelyzet után várható. A csoporton belül volt egy ranglistánk, az egész csapat összefogott, és hatalmas verseny kerekedett belőle” – magyarázta a szakértő.

Amíg a bajnokság felfüggesztés alatt állt, a STATSports összeállított egy „közelségi jelentést” is, amely megmutatta, hogy az edzések során mennyi időt töltöttek el a futballisták két méternél közelebb, ami a szociális távolságtartás által javasolt minimális távolság volt. Az EPL a bajnokság újraindítására tett erőfeszítéseinek részeként ezeket az adatokat is bemutatta a brit kormánynak.

Bárki becsatlakozhat a versenybe

A sportanalitikai ipar értéke a Grand View Research adatai szerint 2025-re elérheti a 4,6 milliárd dollárt, a technológia használata pedig kiterjedhet az amatőr szintre is.

Az olyan cégek, mint az EPL csapataival együttműködő ausztrál Catapult és a STATSports kifejlesztettek olyan rendszereket is, amelyek az amatőr piacot célozzák meg. Ezek a fejlesztések lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy összehasonlítsák teljesítményüket edzőtársaikkal és a profi versenyzőkkel is.

„Létrehozhattok magatoknak egy saját bajnokságot a barátaitokkal, vagy összehasonlíthatod magad az élsportolókkal, és megnézheted, hogy hozzájuk képest milyen a teljesítményed. Erre óriási és egyre növekvő az igény. Úgy gondolom, hogy a gyerekek és ifjúsági futballisták fogják elhozni a technológiai fejlődés következő hullámát” – vetítette előre Sean O'Connor.

Forrás: