Fókuszban az egészségipar és a digitális gazdaság
Fókuszban az egészségipar és a digitális gazdaság
2021. november 04.
Három szándéknyilatkozat született a dél-koreai államfő budapesti látogatásához időzítve a fennálló tudásalapú együttműködések elmélyítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a szöuli társtárcákkal közösen az egészségiparban és a digitális gazdaságban ösztönöz a kapcsolatok szorosabbra fűzésére. A visegrádi országok is folytatják a tudományos és technológiai kutatási együttműködést Dél-Koreával.
A digitális gazdaságról és a negyedik ipari forradalom kihívásaira adott közös válaszról létrejött dokumentum egyebek mellett az újgenerációs mobiltelefonos kommunikációt, a mesterséges intelligenciát és az önvezető autókat azonosítja be a versenyképesség növelésére alkalmas területekként.
Az egészségipari szándéknyilatkozat célja a gazdasági szereplők közötti kooperációs lehetőségek feltárása és kiaknázása a többi között az orvostechnikai és gyógyszeripari kutatás-fejlesztésben és innovációban.
A felek a V4+Korea közös alapkutatási program megújítását tervezik. A kémiai és vegyészmérnöki tudományokra fókuszáló korábbi kiíráson támogatást kapott öt pályázat mindegyikében volt magyar egyetemi vagy kutatóintézeti résztvevő. A következő felhívás előkészítése megkezdődött, a program várhatóan 2023-tól folytatódhat. Magyarország a tervek szerint jövőre írja ki az újabb pályázatot a Dél-Koreával közös, kétoldalú kutatás-fejlesztési projektek megvalósítására.
A nagymértékű koreai befektetések tovább erősítik Magyarország szerepét a járműiparban és az ágazati fejlesztésekben. A tiszta elektromos autózás meghatározó, akár piacvezető gyártói, beszállítói hoztak létre jelentős kapacitásokat idehaza. A dél-koreai vállalkozások bizalma magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtő fejlesztésekben hasznosulhat más jövőorientált szektorokban is.