Hatalmas szuperszámítógép épül Kínában

Hatalmas szuperszámítógép épül Kínában

Hatalmas szuperszámítógép épül Kínában

még több IoT

2 perc

A világ jelenleg legerősebb számítógépe, a Sunway TaihuLight prototípusának sikerült 10 billiós digitális egységnyi pontossággal szimulálnia a teljes általunk ismert univerzumot.

Kínai kutatók jelenleg egy olyan gépen dolgoznak, amely másodpercenként egy billiárd (tíz a tizenötödiken) számítást képes majd elvégezni. A rendszer prototípusának befejezését még erre az évre tervezik. Mindez része annak az állami fejlesztési tervezetnek, amely szerint az ország a mesterséges intelligencia terén vezető szerepre pályázik 2030-ig. 

Szuperszámítógépes versenyen díjazták a miskolci egyetemistákat

A jelenlegi szimuláció lényege az volt, hogy a kutatók a számítógép segítségével modellezni tudják az általunk ismert univerzum születését, illetve az univerzum tágulásának korai szakaszát. A kísérletet Vuhsziban, a Nemzeti Szuperszámítógép Központban hajtották végre a Pekingi Kínai Tudományos Akadémia tagjainak bevonásával. A számítógép 10 millió magos CPU segítségével hozta létre az úgynevezett kozmológiai n-test szimulációt, 10 billió digitális egységre bontva le az univerzumot magát. 

Gao Liang, a Nemzeti Asztronómiai Obszervatórium vezető tudósa szerint „ez még csak a bemelegítés volt”, hiszen a szimuláció még csak az ősrobbanás utáni néhány tízmillió éves szakaszban tart jelenleg. „Világunk szempontjából ez egy igen korai szakasz. A legtöbb galaxis ekkor még meg sem született” – tette hozzá. A kutató azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi szimulációval létrehozott univerzum ötször akkorára nőtt, mint a korábbi próbálkozások, ám igaz, hogy a kínai szimulációt mindössze egy órán át sikerült fenntartani, míg az eddigi legnagyobb teszt Európában nyolcvan órán át tartott.

Kína napjainkban szuperszámítógép nagyhatalomnak minősül, a Sunway TaihuLight processzora másodpercenként 93 petaflop sebességgel számol, így csúcsteljesítménye 93 ezer billió számítás másodpercenként. Ráadásul a világ 500 legerősebb számítógépe közül 167 is az országban található (bár természetesen a teljesítmény önmagában még nem jelenti azt, hogy ezek a gépek lennének a különböző feladatokra „legalkalmasabbak”).

Az Egyesült Államok is kiveszi a részét a fejlesztésekből, az Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban tudósok jelenleg egy olyan 200 petaflop teljesítményű számítógépen dolgoznak, amely legyűrheti a Sunway TaihuLight-ot is. A gép a Summit nevet viseli és 2018-ra készül el várhatóan. Japán sem marad le sokkal, 19,5 milliárd yen értékű 130 petaflop teljesítményű berendezésével, melynek fejlesztését nemrég kezdték meg. 

Forrás: Wired