Itt az okosbőrönd – akár „űrutazáshoz” is

Itt az okosbőrönd – akár „űrutazáshoz” is

Itt az okosbőrönd – akár „űrutazáshoz” is

még több IoT

3 perc

A Space Case 1 tűnik az eddigi legokosabb poggyásznak: telefontöltő, utazástervező és bőrönd egyben. A látszólag egyszerű utazótáskába annyi mindent pakoltak bele, hogy szinte csoda, de a ruháknak is kényelmesen marad benne hely.

Az olasz Hontus Ltd. júniusban egy rendkívül sikeres Kickstarter-kampánnyal hívta fel magára a figyelmet. A cég már az első pár napon elérte a kitűzött 50 000 dolláros összeget, a zárásra pedig nem kevesebb, mint 920 122 dollárt gyűjtöttek össze!

A Space Case 1 rengeteg apró, a hagyományos elvárásokhoz képest extrának számító funkciója jól bemutatja, hogy miként nézhetnek ki a jövő utazótáskái, milyen képességek azok, amelyeket – az Internet of Things (Dolgok Internete) elterjedésével – egyre több vásárló elvár majd az eddig „buta” tárgyaktól.

Biometrikus biztonság

A táskába épített ujjlenyomat-olvasónak köszönhetően csak a tulajdonosa (vagy akiket még előre beállítottak) férhet hozzá a holmikhoz. Továbbá a Planet Traveller alkalmazással és a mobilba épített szenzorokkal is kinyitható a bőrönd.

Globális nyomkövető

A GPS-adóvevő segítségével pontosan követhető egy okostelefonos alkalmazáson keresztül, hogy merre jár épp a táska, ez hasznos lehet akkor is, ha a repülőtársaság esetleg elvesztette a csomagokat.

Beépített mérleg

Az extra súlyért felszámított, borsos díjak sem érik többé meglepetésként az utazókat, hiszen a táska kerekei beépített mérleget rejtenek. Az applikáción keresztül leolvasható az összsúly még otthon, és ennek megfelelően pontosan lehet összepakolni az útravalót.

Lopásgátló szenzor

A távolságmérő érzékelő azonnal üzenetet küld, ha a csomagja megérkezett a repülőtérre. De arra is lehetőség nyílik, hogy aktiválja a lopásgátló funkciót, amely azonnal értesítést küld, ha a bőrönd eltávolodik tulajdonosától.

Telefontöltő és Bluetooth-hangszóró

A beépített lítium-ion akkumulátor több mint 15 000 milliamperóra áram tárolására képes, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagos okostelefont akár hétszer is fel lehet vele tölteni. Ebben segít két külső és egy belülről elérhető USB-csatlakozó. Ez utóbbi segítségével a táskában hagyott eszközt akár utazás közben is feltöltheti. A hangszóró azon kívül, hogy a zenehallgatásban kellemes „útitárs” lehet, még a hívások fogadásában is segít – például a hotelszobájában.

Személyi utazástervező

A fejlesztéshez tartozó alkalmazás esetében szinte már elvárás, hogy utazástervező programja is legyen. Az app nemcsak a repülőutak megtervezésénél használható, hanem időben jelzést küld a fontos információkról, így a check-in időpontokról, a beszállókapu számáról, de segít az autókölcsönzésben vagy a hotelfoglalásban is.

Alapvető funkciók

A Space Case két különböző méretben – kézi- és feladható poggyász – érkezik. Az intelligens funkcióin túl rendelkezik mindennel, amit elvárható a bőröndöktől. Vannak benne külön tasakok és könnyen elérhető zsebek az elektronikus eszközök számára, valamint gyűrődésmentességet biztosító, fogassal használható rész is az öltönyöknek.

Az okospoggyász azok számára kifejezetten hasznos lehet, akik például üzleti okokból gyakran utaznak. Ha pedig az okosbőrönd jól teljesít (ezt a majd’ egymillió dolláros Kickstarter-kampány után el is várják a támogatók), akkor az extra, digitális funkciók várhatóan fokozatosan felbukkannak majd a „sima” bőröndökben is.