Okosvilágítás a lakberendezésben

Okosvilágítás a lakberendezésben

Okosvilágítás a lakberendezésben

még több IoT

3 perc

Az otthon melege mellett nem elhanyagolható szempont az otthon fénye sem – a Dolgok Internete ebben is segíthet.

Ilyen az inspiráló világítás

A LED-ek megjelenése óta egyre inkább alapvetés, hogy otthonunk kialakításakor a fények tervezésére is kiemelt figyelmet fordítunk. Az okosvilágítás pár évvel ezelőtti debütálásával pedig még szélesebbre nyílt a lehetőségek tárháza, így a trend is töretlenül erősödik.

Ma már akár 16 millió színárnyalat segítségével alkotható meg a saját tér, és automatizálhatóak az otthonok az okostelefonnal vezérelhető intelligens világítási rendszerek segítségével.

„Ideálisan már a lakás tervezésekor érdemes kialakítani otthonunk világítását, de a mai modern eszközökkel az utólagos kialakítás is könnyen megoldható, ha a lakás alapgépészeti és elektromos kialakítása funkcionálisan megfelelő” – vélekedik Bárdóczky Andrea lakberendező. „Az intelligens világítás kiépítése ugyanis nem igényel átalakítást vagy plusz villanyszerelési munkát, a legtöbb rendszer akár egy-egy izzó cseréjével is bővíthető, módosítható, mert az okosizzók is hagyományos E27-es foglalatba csatlakoztathatóak. Egy igazán komplex világítási rendszer akár 50 fényforrást – egy teljes lakás világítását – is képes vezérelni egy közvetlenül a routerhez csatlakozó központi egységgel, úgynevezett bridge segítségével” – tette hozzá a szakértő.

Ahány ház, annyi szokás

„A megfelelő lámpatestek, valamint fényforrások kiválasztásakor és színeinek beállításakor érdemes figyelembe venni az otthonunk alap stílusjegyeit és a helyiségek funkcióját” – tanácsolja a lakberendező. Míg egy nappaliban fontos, hogy legyen egy központi lámpa, amely az egész teret bevilágítja, mellé pedig több kiegészítő fényforrás, addig a hálószobában egyáltalán nincs szükség plafonról érkező direkt fényre, itt inkább az ágy szélein lévő világításra, a gardrób megvilágítására kell figyelni.

A gyerekszobában és az étkezőben is nagyon fontos az erős, lefelé mutató központi fény. E tekintetben klasszikus, de kerülendő megoldásnak számítanak az étkező gyertya ágú csillárjai, mert az asztal helyett a mennyezetet világítják meg, illetve a gyerekszobák repülős mennyezetvilágítása sem a legideálisabb megoldás, mivel ezek sem a funkciót helyezik előtérbe.

A gyerekszobának és a közlekedőknek is fontos eleme lehet viszont a kísérőfény, például a Philips HUE beépíthető lámpa falra szerelve halványkék vagy zöld fénybeállításban. A konyhában a pult, a fürdőszobában a mosdótükör megfelelő megvilágítása a legfontosabb, például ez LED-szalagokkal is megoldható, és természetesen minden helyiségben érdemes átgondolni a kiegészítő bújtatott, illetve hangulatfények kialakítását.

Minden lakberendezési stílussal kompatibilis lehet

A minimál, a loft és a high tech stílushoz a fehér színű alap-fénybeállítások, a vintage, illetve a mediterrán stílushoz pedig a sárga fények illenek, a retro stílusnál nyugodtan nyúlhatunk merészebb – vörös, kék, zöld – színekhez is, de okosvilágításokkal a fehér és a sárga színtartományán belül is számtalan árnyalat közül választhatunk.

„Az intelligens világítások előnye még, hogy az alapkaraktert meghatározó fénybeállítások mellett számos különböző tevékenységhez, alkalomhoz, hangulathoz illő fénybeállítást is elmenthetünk, és bátran kikísérletezhetjük, melyik az a fény és színkompozíció, ami a leginkább feltölt vagy épp kikapcsol bennünket” emelte ki Bárdóczky Andrea.