Pazar látvány a japán repülő motor

Kapcsolódó cikkek

Pazar látvány a japán repülő motor

Pazar látvány a japán repülő motor

még több IoT

2 perc

Az A.L.I. Technologies hivatalosan is piacra dobta az XTURISMO nevű lebegő motorkerékpárját.

A 2017 óta fejlesztett járműben négy motor található, amelyhez ugyanennyi propellert csatlakoztattak. A 300 kilogrammos gép maximum 100 kilogramm „terhet” bír el, és legfeljebb 35 percig képes egyhuzamban a levegőben maradni. Maximális repülési sebessége pedig 100 kilométer per óra.

A különleges légi jármű valójában egy drón és a Csillagok háborúja sorozatnak „A Jedi visszatér” című részében látható speeder bike keveréke. A hibrid gépet nem meglepő módon fejedelmi összegért lehet előrendelni, ára ugyanis 77,7 millió jen (több mint 210 millió forint). Az első kiszállítások jelen állás szerint 2022 első felében várhatók Japánban.

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, amikor ilyen futurisztikus jármű kerül piacra. Az orosz HoverSurf márka például 2018-ban adta ki a Hoverbike S3-at. A mostani japán modell ugyanakkor az eddigi információk alapján sokkal kifinomultabbnak, jobban kezelhetőnek és gyorsabbnak tűnik.

A hasonló fejlesztések közül érdemes kiemelni a francia Lazareth járművét is, amely egy lebegő géppé alakítható motorkerékpár. Az új LMV 496 ára szintén igencsak borsos lesz. A francia autóipari cég úgy döntött, kezdetben csak öt prototípust készít a hibrid járműből.

A villanymotoros szerkezet egyetlen feltöltéssel csaknem 97 kilométert képes megtenni. A négy sugárhajtású motorral üzemelő gép egyhuzamban 10 percig tud a levegőben a levegőben tartózkodni.

Sugárhajtóművei technológiai szempontból egy repülőgép hajtóműveihez hasonlítanak. A négy hajtómű 1300 lóerő körüli teljesítményre képes. A magasságra, az üzemanyagszintre, a sebességre és irányra vonatkozó információk a jármű műszerfalán jelennek meg. Az LMV 496-on fedélzeti kerozin üzemanyagtartály található.

A repülő motor súlyának csökkentése (pontosabban az egyenletes súlyeloszlás) érdekében a Lazarus fejlett kevlár/karbon-kompozitot használ. A kevlár olyan golyóálló anyag, amelyet páncélozott járművekben és védőmellények készítésénél használnak.

Forrás: