Startupokra fókuszáló szakmai tagozatot alapított az IVSZ

Kapcsolódó cikkek

Startupokra fókuszáló szakmai tagozatot alapított az IVSZ

Startupokra fókuszáló szakmai tagozatot alapított az IVSZ

még több IoT

2 perc

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége június 15-én tartotta éves közgyűlését. A szervezeti újdonságok közé tartozik a Startup és Scale-up szakmai tagozat megalakulása, amely a startup ökoszisztéma szereplőinek – így például a startupoknak, scale-upoknak, kockázati tőkealapoknak, alapkezelőknek, inkubátoroknak és tanácsadóknak – nyújt lehetőséget közös munkára és az IVSZ tagságának szakmai segítségére, képviseletére.

A közgyűlés vendégelőadója Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára volt, aki azt foglalta össze, hogy milyen alap- és rendezőelvek mentén áll össze az állam innovációs ökoszisztémát fejlesztő és támogató rendszere.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy egy folyamatos építkezési folyamat zajlik, amit változatos és több szinten működő felsőoktatási, ipari, illetve kompetencia központok fognak és hangolnak össze. Az előadás érintette az ágazati digitalizációs források kérdését, amivel kapcsolatban Gulyás Tibor utalt rá, hogy a DIMOP jelenti majd a megoldást az IKT-szektor számára.

Az IVSZ 2020-as eredményei kapcsán Vinnai Balázs elnök hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszak végre kézzelfoghatóvá tette a digitalizáció erejét és lehetőségeit, és az is kiderült, hogy a digitalizáció messze nem csak valós tartalom nélküli buzzword, vagy az IT varázskonyhája.

Globális gondolkodás, regionális tevékenység: az IVSZ elnöke szerint az ehhez, valamint a versenyképesség megteremtéséhez szükséges források közös stratégia melletti régiós összefogással teremthetők elő. Mindennek feltétele a megfelelő szürkeállomány, így a teljes társadalom digitalizálására van szükség, amiben a STEM tudásnak legalább olyan fontosságúnak kell lennie, mint az írás és az olvasás.

Tajthy Krisztina, az IVSZ új főtitkára kiemelte, hogy a szövetség általános céljai mellett kiemelt figyelmet kap a közeljövőben a „startupok helyzetbe hozása, az ökoszisztéma fejlesztése”, és legalább ennyire fontos lesz a digitális régiós együttműködések, az ezt vezérlő stratégia, illetve a régiós partneri hálózat kialakítása.

A közgyűlésen megválasztották a Startup és Scale-up tagozatért felelős alelnökét is. A tagság a CodeBerry programozóiskola ügyvezetőjét és egyik alapítóját választotta. Békéssy László bemutatkozó beszédében elmondta, hogy az új pozíciójában „a nagyok és kicsik összekötését” szeretné szorgalmazni, aminek rengeteg buktatója van, de érdemes érte dolgozni. Emellett kiemelte a kezdő fázisú startupokat célzó oktatás jelentőségét, valamint a remote, azaz otthonról történő munkavégzés népszerűsítésének szükségességét.