CES 2015: így jön össze a kabátgomb, a konyha és a drónok

CES 2015: így jön össze a kabátgomb, a konyha és a drónok

CES 2015: így jön össze a kabátgomb, a konyha és a drónok

még több IoT

3 perc

Az Intel többi között kabátgombra rögzíthető modullal és intelligens kamerával rukkolt elő a Consumer Electronics Show kiállításon.

Az Intel újabb piaci babérokra tör; a főként mikroprocesszorairól ismert vállalat a Las Vegas-ban jelenleg zajló CES fogyasztói elektronikai expón jelentette be új viselhető modulját, amely nagyjából egy kabátgomb méretével egyezik meg. A cég által a vásáron tartott előadásban bemutatott, Curie elnevezésű intelligens modul egyelőre csak prototípusként létezik, a benne rejlő lehetőségek azonban nagyon is valóságosak.

A sajtótájékoztatón az Intel vezérigazgatója látványos bemutatón szemléltette az előző évben piacra dobott Edison, illetve a Curie közötti különbséget, a változás figyelemre méltó volt. „Biztosak voltunk benne, hogy képesek vagyunk jobban is csinálni” – mondta a két modul közötti evolúció folyamatáról Brian Krzanich. A Curie alapvetően az Intel Quark SoC processzorán alapul, emellett létezik egy másik processzor is, amely a fizikai aktivitást és a sporttevékenységet méri fel.

Hová tart a viselhető technológia? >>A vezérigazgató például a sajtótájékoztató alatt végig viselte a modult, a végén így pontosan meg tudta mondani, hány lépést tett meg a színpadon a bemutató során. Brian Krzanich úgy véli, hogy az új modul alapvetően alakítja át a piaci játékszabályokat, hiszen akár táskákra, fülbevalóra vagy kabátgombokra is lehet rögzíteni. A termék várhatóan az év második felében kerül forgalomba, az Intel pedig már meg is állapodott a szemüvegeiről ismert Oakley-val, hogy közösen fejlesztenek ki egy új okoseszközt atléták részére.

Drónok a befektetői térképen >>A Curie azonban nem pusztán az egyetlen újdonság volt, amellyel a vállalat a kiállítás alkalmával előrukkolt. Vendégek egy csoportja például kipróbálhatta a RealSense kamerákat, illetve a termékhez kapcsolódó alkalmazásokat. Talán a készülékek egyik legizgalmasabb alkalmazási területe a drónok világa lehet. A pilóta nélküli gépek ugyanis a felszerelt RealSense kameráknak köszönhetően képesek különböző akadályok körül manőverezni, emellett ki tudják kerülni az embereket és a bezárt ajtókat.  

Az Intel fejlesztésének emellett a konyhában is jó hasznát lehet venni; a szakács például lehívhat egy receptet a tabletjén, majd a Food Network oldalán hangutasítással és kézmozdulatokkal irányíthatja a főzés folyamatát, nem kell csirkeszósszal összekennie a képernyőt. Brian Krzanich azt is elárulta, hogy a vállalat hét partnere – köztük a HP, az Acer, az Asus, a Lenovo és a Dell – még az idén piacra dobja legújabb, RealSense kamerákkal felszerelt termékeit. A HP igazgatója, Dion Weisler arról számolt be, hogy a cég belép a 3D-s nyomtatás világába a Core i7 processzorral működő Multi Jet Fusion nyomtatóval.

Az Intel emellett a szállodaláncot működtető Marriottal is társult, egy olyan vezeték nélküli technológiai projekt kapcsán, amely lehetővé teszi majd a különféle készülékek töltését a hotelekben. A tervek szerint a készülő terméket a későbbiekben a Hilton, a Jaguar Land Rover, a Dupont, illetve a San Francisco-i repülőtér is átveszi. A Marriott hoteljeiben az év második felében kezdődik el a rendszer próbaüzeme.  

Forrás: Tech Radar