CES 2015: Mik lesznek a legütősebb trendek?

CES 2015: Mik lesznek a legütősebb trendek?

CES 2015: Mik lesznek a legütősebb trendek?

még több IoT

5 perc

Az új technológiák megszállottjai már bizonyára jó előre bevésték a naptárukba január 6-át. A héten mindenki Las Vegasra és az év leglátványosabb fogyasztói elektronikai kiállítására, a CES 2015-re figyel.

Elkezdődött az új esztendő, vagyis közeleg az év egyik legnagyobb várakozással övezett kiállítása, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show időpontja. A létező legszínesebb fogyasztói elektronikai újdonságokat felvonultató vásár a modern technológiai trendeket mutatja be a látogatóknak, a rendezvényt január 6. és 9. között tartják az amerikai kaszinóvárosban. A nagyszabású show az elmúlt években olyan innovációkra hívta fel a figyelmet, mint például a 4K felbontású televíziók (2014), az Ultrabook (2012), illetve az okostelefon, amely a digitális világ kiépülésének kiindulópontja lett (2011).

Természetesen az előző években felbukkant számos olyan fejlesztés is, amelyik a megfelelő piaci fogadtatás hiányában végül eltűnt a süllyesztőben, elegendő a 3D-s televíziókra gondolni, amelyek 2010 és 2011 során kapták a legnagyobb hírverést. Tavaly pedig a Qualcomm mutatta be a speciálisan az okostévékhez készített intelligens chipet, a Snapdragon 802-t, majd visszavonta a terméket. A 2010-es kiállításon felvonultatott e-könyv olvasók nagy része sohasem tűnt fel a boltok polcain, miután nem tudtak versenyre kelni a táblagépekkel és az olcsó Kindle-vel.

CES 2015: magyar startupok Las Vegasban >>Ezért talán érdemes kicsit mindig szkeptikusan tekinteni a vásáron bemutatott technológiai trendekre – még a meghatározónak tűnőkre is. Az ugyanis, hogy a kiállítás minden szegletében innovatív termékek tucatjai csábítják a látogatókat, nem jelenti azt, hogy ezek a fejlesztések aztán a nappali szobákba is betörnek. A vásár természetesen eddig bármely más rendezvénynél hatékonyabban jósolta meg a később sikeresnek bizonyuló technológiai trendeket. A síkképernyős tévé, a projektor vagy a HDTV például jóval korábban megjelent a CES-en, minthogy valóban elterjedjen a piacon. 

Most pedig érdemes egy pillantást vetni rá, hogy milyen technológiai irányzatok állhatnak az idei kiállítás középpontjában:

Az okosotthonok tündöklése

A vásáron több mint egy évtizede mutatták be az első intelligens hűtőket, illetve világítási rendszereket, de az idei show-n még több új fejlesztés várható. Kis-és nagyvállalatok hosszú sora pedálozik majd a vásárlók kegyeiért az összekapcsolt készülékeivel, az okosmosógépektől kezdve a fürdőszobai mérlegekig. Eközben a szoftvergyártók is kemény küzdelmet folytatnak majd, hogy minél nagyobb szeletet hasítsanak ki a hétköznapi használati tárgyakat hálózatba csatlakoztató Dolgok Internetéből. 

Az új vállalatoknak persze rá kell jönniük arra, hogy illeszkedhetnek be ebbe a világba olyan újítások mellett, mint például az Apple később bevezetésre kerülő HomeKit platformja vagy a Google által tervezett Nest. A nagyobb vállalatok sem maradnak tétlenek, a Samsungnak minden bizonnyal sok mondanivalója lesz az okosotthonokról a vitaindító előadásban, de a Honeywell és a Schlage is nagy erőkkel képviseltetheti magát. Talán a CES-en megjelenő készülékek még nem jelennek meg a háztartásokban az idei év végére, de az okosotthonok így is kezdik lassan elérni a kritikus tömeget. Némi támogatással 2015 lehet az az év, amikor a házak és lakások valóban elkezdik megismerni a lakóikat.

4K minden szinten

Az már a tavalyi kiállításon kiderült, hogy a 4K felbontás válik szabványossá a csúcskategóriás videózás területén. Az idei rendezvényen a 4K – mely a full HD videóknál négyszer nagyobb felbontást jelent – megszilárdíthatja egyeduralmát. 

A tévégyártók kínálatában várhatóan egyre sűrűbben bukkannak majd fel 4K-s modellek. Az is általánossá válhat, hogy a prémium funkciókat (pl. jobb színek, ultravékony kivitelezés) tartalmazó készülékeket 4K felbontással dobják piacra. A Sony, a Sharp és a Panasonic pedig minden bizonnyal követi majd a Vizio jó példáját és sokkal megfizethetőbbé teszi kisebb berendezéseit.  

A 4K értelemszerűen nem csupán a televíziókra korlátozódik; borítékolni lehet, hogy ez a felbontás jelenik majd meg a legtöbb kamera vagy monitor esetében. Még a telefonok is bekapcsolódhatnak a pixelháborúba, emellett napirenden van az önálló 4K-s képernyők kialakítása is. 

A viselhető kiegészítők is okosabbá válnak

Hová tart a viselhető technológia? >>A fitneszhez használt passzív okoskiegészítők ma már divatjamúltnak tűnnek. Az idei kiállításon várhatóan még nagyobb hangsúly kerül az okosórákra, hisz a kisméretű kijelzők és a magasabb színvonalú technológiák révén könnyedén be lehet csempészni egy kis interaktivitást ezekbe a termékekbe. Azonban az összes vállalatnak kemény versenyt kell vívnia az Apple okosórájával, amely várhatóan alapjaiban változtatja meg a játékszabályokat az idei év elejére várt bevezetését követően.

Mindeközben a korábbinál sokkal hatékonyabb chipek révén napjaink viselhető kiegészítői már sokkal többre képesek, mint elődeik. A folyamatos pulzusmérés például egyre elterjedtebbnek számít a Fitbit és a versenytársai megjelenésével. Az okosórákat pedig a jövőben várhatóan egyfajta távirányítóként is lehet majd használni televíziókhoz, intelligens háztartási készülékekhez, sőt akár autókhoz is.

Okosautó 2.0

Tekintélyes mennyiségű autógyártó is szerepel az idei CES bemutatói között. Az expón egyebek között a Ford és a Mercedes-Benz képviselői tartanak vitaindító előadást, így teljesen biztosra lehet venni, hogy az autóipar kiemelt szerephez jut a mostani rendezvényen. Az okosautókat már a tavalyi kiállításon is rendkívüli érdeklődés övezte, miután piacra került az Apple CarPlay és az Android Auto, hogy a kipofozott Ford Sync-et már ne is említsük.

Az okosautó – amely a beépített rendszereken keresztül gond nélkül képes kommunikálni a sofőr okostelefonjával – ötlete egyszerűen túlzottan is értelmes ahhoz, hogy elbukjon. Számos fejlesztés készül a gyártók boszorkánykonyháján, bár az is igaz, hogy rendkívül kiélezett a verseny a szoftvercégek, a technológiai mamutvállalatok és a kisebb autógyárak között. De legalább a jövőben már nem lesz szükséges emberi beavatkozás a vezetéshez: egyre sűrűbben bukkanhatnak fel a pilóta nélküli autók az utakon, ennek minden bizonnyal számos példáját lehet látni az idei kiállításon is. A BMW már előre beharangozta egyik újítását, a parkolást okosóra segítségével. 

A virtuális valóság most valóra válik

A Facebook alaposan felrázta a virtuális valóság területét, amikor felvásárolta az Oculus Riftet, ennek hatása érezhető lehet az idei kiállításon is. A rendezvényen persze nem pusztán az Oculus tárja a közönség elé új technológiai megoldásait, számos olyan vállalat vonulhat fel a vásáron, amely VR fejhallgatók készítésébe fogott.   

A Samsung és a Google már megmutatta, milyen egyszerű is az okostelefonokat egy magával ragadó, virtuális valóságra épülő környezetté alakítani. Ahogyan a mobilokba épített kamerák egyre kifinomultabbakká válnak és elterjed a 3D-s képalkotási technológia, szoftvergyártók tucatjai állnak majd csatasorba, hogy a felhasználók számára elhozzák a virtuális valóság korszakát.

Forrás: Mashable