Magyarországra is megérkezett a Hololens

Kapcsolódó cikkek

Magyarországra is megérkezett a Hololens

Magyarországra is megérkezett a Hololens

még több IoT

6 perc

A Microsoft 29 új európai piacra lép be a kevert valóságra optimalizált, holografikus szemüvegével.

Már korábban is írtunk a technológiáról, melyet a Microsoft nem kiterjesztett, nem virtuális, hanem vegyes vagy kevert valóságnak (mixed reality) nevez. A három fejlesztés közötti különbségről itt olvashatja el részletes összefoglalónkat.

A technológiához szorosan kötődik a megjelenítésre használt HoloLens headset. A szemüveggel a gyártó célja egyebek közt az volt, hogy digitális felületet biztosítson olyan helyzetekben is, ahol a dolgozónak nem áll folyamatosan a rendelkezésére egy számítógép.

A valóság és a virtuális világ találkozása

A Microsoft „első vonalbeli” jelzővel illeti azokat a munkaköröket, melyek az első kapcsolatot biztosítják a vállalat és az ügyfelek közt, akik először használják és kínálják az új termékeket. Így a szolgáltatói szektoron túl idetartoznak a helyszíni javításokat, illetve az összeszerelést végző dolgozók is. A cég becslése szerint nagyjából kétmilliárdan dolgoznak ilyen pozíciókban világszerte.

Az ő munkájukban hozhat látványos előrelépést a könnyebb digitális összeköttetés. Ha például speciális szakember segítségére van szükség, akkor egy Skype híváson keresztül a másik fél az illető headset kamerájának a képét is láthatja, és akár jelöléseket is tehet rajta.

A HoloLens segítségével teljesen megváltozhat a betanítás folyamata is, hiszen a munkáltató virtuális környezetben taníthatja meg dolgozóinak, hogyan kell használni az új munkaeszközöket. Mindezeken túl önmagában a digitális adatvizualizáció is gyorsítja a munkát, hiszen holografikus képernyőkön bármilyen adat a látótéren belül elhelyezhető, nem szükséges folyton rápillantani egy monitorra.

Természetesen emellett az eszköz a kreatív munkavégzést is nagyban segíti, hiszen képes 3D-modelleket elhelyezni a valós térben. Így könnyebbé válhat bármilyen tervezői folyamat: legyen szó akár az autók külsejének kialakításáról vagy az új üzlethelységek berendezéséről.

Irodai környezetben is kamatoztatható az innováció – például a meetingek során, hiszen a hagyományos videokonferenciák helyett 3D-s környezetben találkozhatnak a dolgozók. Sőt, virtuális képernyőket és referenciaanyagokat is könnyen behúzhatnak a „térbe” a megbeszélés során.

Intelligens védőszemüvegként is használható

A szemüvegek IP50-es minősítéssel is rendelkeznek, így védve vannak a portól, valamint ezen kívül is számos védőszemüvegekre vonatkozó biztonsági szabványnak is megfelelnek (ANSI Z87.1, CSA Z94.3, EN 166).

A HoloLens a Microsoft online boltjában vásárolható meg. Az eszköz automatikusan képes együttműködni a Windows 10 beépített 3D-megoldásaival. A gyártó különböző fejlesztői anyagokat is elérhetővé tett blogposztjában, így az sem akadály, ha egy cég saját egyedi megoldást fejlesztene a platform segítségével.