Már a jógát is utolérte az okostechnológia

Már a jógát is utolérte az okostechnológia

Már a jógát is utolérte az okostechnológia

még több m2m

2 perc

A Pivot Yoga ruházattal a tervezők célja, hogy viselőjük otthon oktató nélkül is hatékonyan végezhesse ezt a mozgásformát.

A beépített szenzoroknak köszönhetően a felhasználó folyamatos visszajelzéseket kaphat, hogy valóban megfelelően tartja-e magát az adott jógapózban. Joe Chamdani, a fejlesztés mögött álló TuringSense vezérigazgatója és társalapítója kiemelte: nagyon is tisztában vannak azzal, milyen nehéz megtanulni ezt a mozgásformát, és mennyien szeretnének otthon is minél pontosabban gyakorolni.

A cég közleménye szerint a ruhadarabok viselése olyan érzés, mint a hagyományos viselet, azonban az okosruhák képesek vezeték nélkül csatlakozni a felhasználó okostelefonjához és a kapcsolódó mobilalkalmazáshoz. Ennek köszönhetően viselőjük speciális online órákon vehet részt. A szenzorok révén pedig a saját „avatárja” jelenik meg a képernyőn, így könnyedén edzhet együtt a virtuális oktatóval.

Hangalapú utasításokkal a jógaóra bármikor szüneteltethető és újraindítható, a virtuális asszisztens pedig azt is megválaszolja, hogy valóban megfelelő-e a jógázó által felvett pozíció. Az applikáció kompatibilis az Apple TV-kkel és a Chromecast-eszközökkel, illetve a 2013-as vagy annál újabb Samsung televíziókkal is, de közvetlenül HDMI-n keresztül is csatlakoztatható az adott tévéhez, monitorhoz.

Mosni lehet, de a szárítógép felejtős

Az viszont kérdéses, hogy a szenzorok mennyire is képesek pontosan „azonosítani” az egyes testmozdulatokat. Bár egyelőre úgy tűnik, hogy mozgás közben a helyükön maradnak. Ez viszont azt is jelenti, hogy a méretet illetően lehetnek korlátozások (hivatalosan a ruhák XS-től XL-es méretig kaphatók, azonban konkrét adatokat tartalmazó mérettábla nem elérhető).

A feltöltés Micro USB kábellel történik, a kommunikációhoz pedig 2.4 Ghz-es Wi-Fi kapcsolat szükséges. A ruhadarabok alumíniumból, bőrből, szövetből és műanyagból készülnek, az akkumulátor pedig egy feltöltéssel 5 órányi használatot bír. A ruhák hideg vízben moshatók, szárítógépbe viszont nem tehetők.

A top és a nadrág ára is 99 dollár, az online videók pedig havi 19 dollárért érhetők el. A kapcsolódó alkalmazás csak iOS 11 vagy annál újabb operációs rendszerű iPhone 7-esekhez, valamint újabb almás készülékekre tölthető le, az Androidos verzió pedig későbbre várható. Előrendelés egyelőre csak az Egyesült Államokban vagy Kanadában lehetséges, a kiszállítást 2019 tavaszára ígérik.

Forrás: