Okosságok házi kedvenceknek

Kapcsolódó cikkek

Okosságok házi kedvenceknek

Okosságok házi kedvenceknek

még több IoT

2 perc

Akinek van háziállata, az bizonyára tudja, mennyi örömmel, ugyanakkor mennyi nehézséggel is jár ápolásuk, nevelésük és biztonságuk megteremtése.

A mai modern világban a különféle csatlakoztatott eszközök nagy segítséget jelenthetnek azok számára, akiknek nincs elég idejük házi kedvenceik minden kívánságának teljesítésére, ám mégis a legjobbat szeretnék nekik.

Wüf nyakörv

A GPS nyomkövetővel ellátott eszköz egyfajta virtuális kerítésként és láthatatlan pórázként működik, képes nyomon követni, merre jár épp a kutya, figyelemmel kíséri egészségügyi mutatóit, továbbá képzési és közösségi lehetőségeket is rejt.

A termék jelenleg még nem elérhető, előrendelésre van lehetőség 165 dolláros (nagyjából 43 ezer forintos) áron, kereskedelmi forgalomba pedig a tervek szerint a világ 200 országában kerül majd 200 dollárért (körülbelül 52 ezer forintért).

Petcube Bites kamera

Tulajdonképpen egy kombinált termékről van szó, ugyanis az eszköz egy kamera, mely segít szemmel tartani az otthon hagyott kisállatokat. Ezenfelül ételadagolót is tartalmaz, amelyben akár 2 kilogrammnyi nassolnivaló is tölthető, a falatkákat a berendezés a kapcsolódó alkalmazás parancsára akár 1,8 méter távolságra is el tudja hajítani. A termék éjszakai üzemmódban is használható.

A Petcube három színben elérhető, a cég weboldalán keresztül adagoló nélküli változata 249 dollárért (nagyjából 64 ezer forintért) rendelhető meg.

PetSafe intelligens ajtó

Az elektromos ajtót a sérülés veszélye nélkül használhatják a házi kedvencek, ugyanakkor segít távol tartani a hívatlan vendégeket. Az ajtó csak azokat az állatokat engedi be, amelyek esetében érzékeli a SmartKey azonosítóval ellátott nyakörvet. Az eszköz azonosításakor az ajtó automatikusan kinyílik, távozáskor pedig rögtön bezáródik az állat mögött.

Az ajtóhoz akár öt külön nyakörv is hozzárendelhető, a bejárat pedig igény szerint teljesen lezárható, ha a tulajdonos nem szeretné, hogy éjszaka vagy akár a nap folyamán kedvencei kedvük szerint ki-bemasírozzanak rajta. A PetSafe 95 dollárért (körülbelül 25 ezer dollárért) rendelhető meg a gyártó honlapján.

További érdekességeket talál a cikk folytatásában, amelyet itt olvashat el.

Forrás: GearBrain