Pilot: profi tolmács a fülben

Pilot: profi tolmács a fülben

Pilot: profi tolmács a fülben

még több IoT

4 perc

Képzelje el, hogy anélkül társaloghat a világon bárkivel, hogy aggódnia kellene a közös beszélt nyelv miatt. A közelmúltig csak a sci-fikben léteztek ilyen univerzális fordítóeszközök, ma azonban világszerte több cég is dolgozik ilyen fejlesztéseken.

A New York-i székhelyű Waverly Labs startup Pilot nevű találmányáról korábban már oldalunkon is olvashattak. Olyan intelligens fülhallgatóról van szó, mely valós időben képes lefordítani a másik fél szavait viselője számára. A cég alapítója és vezérigazgatója, Andrew Ochoa elmondta, az ötlethez az adta az apropót, hogy annak idején nem tudott beszélgetni egy francia lánnyal, akivel pedig nagyon szeretett volna.

A Pilot jövő tavasszal fog debütálni, az apró eszköz kényelmesen elfér a fülben. A szett két darabból áll, a beszélgetés során mindkét fél egyet-egyet használ. A kimondott szavakat felismeri, szöveggé konvertálja, majd felolvassa a beszélgetőpartner számára, így kisebb szünetekkel, de folyamatos lehet a társalgás.

Sőt, a készülék a külső zajokat is képes kiszűrni, így a felhasználó tényleg a beszélgetésre összpontosíthat, ha pedig éppen nincs szükség fordításra, akkor – mindkét darabot használva – zenét is hallgathat vele, valamint az applikáció egyfajta szótárként és konferenciahívások esetén is használható.

Egyelőre a Pilot sem tökéletes, de a Waverly Labs szerint így is sokkal pontosabb, mint a jelenleg rendelkezésre álló hasonló termékek a piacon. Jelen pillanatban működését az adatkapcsolat minősége is befolyásolja, és egyelőre csak kétszemélyes beszélgetések tolmácsolásra képes, de a fejlesztők úgy tervezik, hogy a jövőben minden, a viselője körül folytatott párbeszédet le tud majd fordítani.

Az első verziós Pilot iOS és Android operációs rendszerű okostelefonok esetén használható, angol, spanyol, francia, olasz és portugál nyelveken, 2017 második felétől pedig a tervek szerint még több nyelven.

Bár számos technológiai cég, köztük a Google, a Microsoft és az Apple dolgozik valós idejű fordító projekteken, a Pilot azért különleges, mert ez az első viselhető darab, arról nem is beszélve, hogy Indiegogo-kampányukban 3,5 millió dollárt gyűjtöttek össze. Ez is jól igazolja a felhasználói igényt és a népszerűségüket. A termék kereskedelmi forgalomba várhatóan 2017 végén kerül nagyjából 299 dolláros áron.

Forrás: Dogo News