Szenzorok repítik a csúcsra a viselhető kiegészítőket

Szenzorok repítik a csúcsra a viselhető kiegészítőket

Szenzorok repítik a csúcsra a viselhető kiegészítőket

még több IoT

3 perc

Bár a viselhető kiegészítők népszerűsége töretlen az utóbbi időben, a szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy a megfelelő szenzorok nélkül meginoghat az iparág vezető pozíciója az új technológiai forradalomban.

A viselhető kiegészítők és készülékek 2025-re már több mint 3 milliárd szenzor segítségével figyelik majd a felhasználók minden egyes mozdulatát. Ezeknek az érzékelőknek a 30 százaléka ráadásul teljesen új fejlesztés lesz, a régebbi, kisebb kapacitású jeladókat fokozatosan felváltják majd a nagyobb teljesítményre képes eszközök – derül ki az IDTechEx legújabb piaci felméréséből, amely elsősorban a viselhető szenzorok terjedésének lehetőségeit térképezi fel a következő tíz év során.

Most kiderült, mi a legokosabb viselet >>A hordható kiegészítők iránti érdeklődés egyre fokozódik az utóbbi időben, ezt támasztja alá az előző héten Londonban megtartott Wearable Technology Show sikere is. Az immár második éve megrendezett eseményen összesen 108 kiállító mutatta be 4 ezer négyzetméteres területen intelligens fejlesztéseit, az innovatív show-ra több mint 3800-an látogattak el két nap alatt. Az iparági szakértők és a fogyasztók is annak lehetnek azonban a szemtanúi, hogy lassacskán megváltozik ennek az izgalmas szektornak a megítélése.

Még a legoptimistább előrejelzések is egyre sűrűbben említik meg azt, hogy a technológiai forradalom egyik úttörőjének számító iparág vezető pozíciója elég ingatag lábakon áll. A sűrűsödő kételyek és aggodalmak miatt így ezen a ponton érdemes kiemelni, hogy a viselhető kiegészítők sikere a beépített szenzorokon múlik. Az érzékelők elképzelhetetlen mennyiségű adatot gyűjtenek a felhasználókról, ezért került reflektorfénybe a Dolgok Internete és a viselhető technológia.

A szenzorok a hordható készülékek legváltozatosabb tartozékai, amelyek lehetővé teszik azokat a kulcsfontosságú funkciókat, amelyek miatt a fogyasztók megvásárolják ezeket a termékeket. A piacon elérhető megoldások nagy részét a fejlesztők egyébként a mobiltelefonos, illetve az autóipari alkalmazások alapján tervezték meg. Évente több milliárdnyi inerciális mérőeszköz (IMU) – beleértve gyorsulásmérőket, mágnesesség-mérőket, forgásmérő giroszkópokat és a nyomásérzékelőket – kerül forgalomba.

A távolságérzékelő optikai szenzorokat, a mozgásérzékelőket, illetve a vegyipari szenzorokat (hordozható spektrométereket) mind más iparágaktól vették kölcsön a viselhető kiegészítőket gyártó cégek. Az, hogy a fejlesztők szimplán csak átemelték egyéb szektorokból ezeket a technológiákat, minden bizonnyal egy nagyon vonzó és költségkímélő megoldás volt, de arról sem szabad közben megfeledkezni, hogy a felhasználói igények is fokozatosan változnak.

A modern szenzorokkal szemben támasztott elvárások korántsem hasonlítanak ahhoz, amit a mobiltelefonok, illetve az autók esetében megszokhattunk.

Rajzoljon bioszenzorokat a bőrére >>Egy valamirevaló érzékelőnek napjainkban már rugalmasnak és moshatónak kell lennie, a más iparágaktól átvett megoldások jelentős része azonban nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Az IDTechEx szakértője emiatt arra számít, hogy a piacon innovációs hullám fog végigsöpörni, és intelligens szenzorok teljesen új generációját hozva el.

James Hayward szerint ezzel eljöhet a feszülést, nyomást, illetve az ütközéseket érzékelő szenzorok virágkora, amelyek nyomon követik a viselhető kiegészítők tulajdonosainak minden mozdulatát és egészségi állapotát. Alapvető elvárás lesz az is, hogy az elektródák fejlődésével párhuzamosan a jeladók az ember élettani funkcióit is valós időben nyomon kövessék. Az orvoslásban régóta alkalmazott hidrogéles elektródák nem alkalmasak arra, hogy ezeket viselhető kiegészítőkbe építsék be, így a fejlesztők most száraz elektródák kikísérletezésén dolgoznak.

Az IDTechEx riportja szerint hosszú távon a leggyorsabban növekvő szegmens a vegyipari szenzorok piaca lehet. Ez főként arra vezethető vissza, hogy ezeket az érzékelőket egyre nagyobb arányban használják az egészségügy területén is.

A közeljövőben a már említett inerciális mérőeszközöké lehet még a főszerep; a kutatás azt vetíti előre, hogy 2020-ban a mintegy 1,09 milliárd viselhető szenzor csaknem felét ezek az eszközök teszik majd ki. Ezt a vezető helyet vehetik aztán át a későbbiekben a már említett feszülést, nyomást, illetve ütközéseket érzékelő szenzorok, ezen a területen számítanak a legerőteljesebb növekedésre a szakértők.

A szenzoros technológiák keltették életre a viselhető kiegészítőket – emelte ki az IDTechEx szakértője. Az érzékelők fejlődése pedig most lehetővé teszi, hogy a hordható készülékek ne egy rövid ideig felkapott divattrendnek bizonyuljanak, hanem valódi kereskedelmi sikert érjenek el. A rugalmas, divatos és láthatatlan mérőeszközök helyet kapnak az élet minden területén, ezért a kutatócég arra számít, hogy a viselhető kiegészítők piaci értéke 2025-re eléri majd a 70 milliárd dollárt.

Forrás: M2M Now