CES 2017: viselhető technológiától az okosotthonig

CES 2017: viselhető technológiától az okosotthonig

CES 2017: viselhető technológiától az okosotthonig

még több IoT

3 perc

A Las Vegas-i, fogyasztói elektronikai kiállítás minden évben felvonultatja az adott év legnagyobb újításait, és egyben meg is határozza a fejlődés irányát az elkövetkezendő hónapokra.

A The Verge összeállításában kigyűjtötték, hogy szerintük idén milyen slágertémák lehetnek a technológiai csúcsrendezvényen. Előző cikkünkben már írtunk az önvezető autók, a virtuális valóság és a dróntechnológia területén történő fejlesztésekről, most nézzünk további három kiemelt szegmenst.

Viselhető kiegészítők

Az elmúlt években az okosórákat, illetve csatlakoztatott karpántokat gyártó cégek gyakran számoltak be csökkenő eladásokról. Az Android Wear-t sorra hagyják el a gyártók, a Fitbit nem túl fényes karácsonyi szezont zárt, a Jawbone befejezi az UP modellek gyártását, a Pebble pedig eladta mindenét.

Így a tavalyihoz képest idén várhatóan jóval kevesebb új termékre lehet számítani a viselhető kiegészítők piacán. Az is valószínűsíthető, hogy az eszközök többsége az egészségügyi területre fókuszál. Bár itt ki kell emelni, hogy ezen készülékek többnyire még nem kapták meg a megfelelő igazolást a hatásosságukról, így borítékolható, hogy lesz olyan fejlesztőcég, amely erősen túlzó állításokkal próbál majd kitűnni a tömegből.

A hírportál várakozásai szerint ugyanakkor felbukkannak majd egészen újszerű viselhető kütyük is: VR és AR (virtuális és kiterjesztett valóság) headsetek, okosszemüvegek, sőt akár a mozgást segítő külső szerkezetek is.

Vezeték nélküli hangrendszerek

Bár a Bluetooth-os fülhallgatók és hangszórók nem számítanak újdonságnak, mégis valószínűleg az idei év lesz az, amikor a gyártók fókuszába kerülnek ezek a modellek. Tavaly ugyanis az új iPhone már a megszokott 3,5 milliméteres jackdugó nélkül került piacra, ami eleinte felháborodást váltott ki a felhasználókból, de az Apple márkanév elég volt ahhoz, hogy így is havonta készülékek milliói kerüljenek eladásra.

Erre pedig már a többi gyártó is kénytelen reagálni, így várható, hogy nemcsak az egyszerű hétköznapi darabokból lehet majd vezeték nélküli változatokat látni, hanem a csúcskategóriás fejhallgatók és a játékosoknak gyártott mikrofonos modellek is megkapják ezt a fejlesztést.

Használható okosotthonok

A fogyasztói elektronikai kiállításon általában sosem a háztartási berendezések szekciója számít a legérdekesebbnek, ennek ellenére folyamatosan erősödik a szegmensük. A gyártók évről évre szorgalmasan bemutatják az érdekes, innovatív újításokat, így az egyre okosabb hűtőket, mosógépeket és tűzhelyeket. A sor ma már szinte bármilyen otthoni készülékkel kiegészíthető.

A smart home piac tehát látványosan bővül, és ma már ott tartanak a fejlesztések, hogy ezek az internetre csatlakozó IoT-készülékek könnyen használhatóak, és elérhetőek akár az átlagfelhasználók számára is. A beüzemelés is sokat egyszerűsödött: a vásárló felkaphat a boltban egy okosotthon-vezérlőt, hazaviheti, bekapcsolhatja, és jó eséllyel azonnal használhatja, anélkül, hogy hetekig a hibákat kéne javítania.

Az óriáscégeket nézve várható, hogy idén tovább fog bővülni az Apple HomeKit ökoszisztémája, a Google Home-hoz kapcsolódóan is lehet új készülékek bejelentésére számítani, a Samsung pedig valószínűleg tovább halad azon ígérete felé, mely szerint 2020-ra minden eszközük internetre csatlakoztatható lesz.