Erős negyedév van az Apple mögött

Kapcsolódó cikkek

Erős negyedév van az Apple mögött

Erős negyedév van az Apple mögött

pénzügy

1 perc

A decemberben befejeződött első pénzügyi negyedév – leginkább az iPhone X-nek köszönhető – jó eladási számai után az almás cég a következő negyedben is a vártnak megfelelő bevételről számolt be.

A 61,1 milliárd dolláros összesített árbevétel 65 százaléka származott a nemzetközi eladásokból. A legnagyobb, 20 százalékos növekedést Kínában és a hozzá kapcsolódó területeken, illetve Japánban könyvelhették el. Mivel az időszak március 31-én zárult, az adatok még nem tartalmazzák az új termékek, vagyis a piros iPhone 8 és a 8 Plus generálta forgalmat. A színes változat állítólag főleg az ázsiai piacok miatt került a sorozatba, a földrészen ugyanis a piros a bőséget, a prosperitást jelenti.

„A negyedév minden egyes hetében, összes modellünk közül az iPhone X fogyott a legjobban” – nyilatkozta a közzétételt követően Tim Cook. A vezérigazgató szerint az, hogy egy ilyen telített piacon sikereket érnek el, leginkább termékportfóliójuk diverzitásának köszönhető. Azt ígérte, hogy a jövőben is igyekeznek mindenkinek az igényei szerinti telefont kínálni, de nem kommentálta az olcsóbb iPhone X változat megjelenéséről szóló pletykákat. Arról sem beszélt, hogy bár az elmúlt évhez viszonyítva, az iPhone eladásai 14 százalékkal nőttek, a Mac forgalma értékben nem változott, darabszámban pedig még csökkent is néhány százalékkal.

Az amerikai vállalat egyéb termékeit, köztük a tavaly februárban bevezetett HomePod okoshangfalt is magába foglaló termékkategória ennél nagyobbat bukott, az előző negyedévhez képest 28 százalékkal csökkent. Pont egy évvel ezelőtt egyébként szintén hasonló tendencia volt megfigyelhető. Bár a piac aggódik emiatt, Tim Cook igyekezett mindenkit megnyugtatni azzal, hogy a hasonló méretű és kategóriájú versenytársak között az elismerten legjobb hangminőséget nyújtó HomePod új funkciókat kap.

Ahogy az már megszokott, az óriáscégnek továbbra is a szolgáltatási részlege a legjövedelmezőbb, és a divízió az előző évhez képest 33 százalékkal nagyobb bevételt hozott.

Forrás: