Fizessen szelfivel!

Kapcsolódó cikkek

Fizessen szelfivel!

Fizessen szelfivel!

pénzügy

2 perc

Jövő tavasztól a magyar bankok is elérhetővé tehetik a Mastercard biometrikus megoldásait.

A vállalat még január végén bejelentette, hogy 2019 áprilisától Magyarországon is lehetőség lesz a vásárlók számára a biometrikus, így a többi között az arcfelismeréssel vagy ujjlenyomattal történő hitelesítésre. Az okoseszközökön a hagyományos funkciókon kívül egyre gyakrabban használhatók ezek az új technológiák is.

Az Oxfordi Egyetem és a Mastercard közös kutatása rámutatott, hogy a vásárlók túlnyomó többsége (93 százaléka) előnyben részesíti a biometrikus fizetést a hagyományos, PIN-kódos megoldással szemben. Emellett a banki szakemberek is szívesen fogadnák el ezeket a megoldásokat, a megkérdezettek 92 százaléka volt nyitott az ilyen jellegű szolgáltatásra.

Ráadásul a bankok szerint sokkal valószínűbb, hogy egy fogyasztó befejezi a vásárlási tranzakciót, amikor új típusú hitelesítést használ. A hagyományos megoldásokkal szemben (SMS-ben küldött egyszeri jelszó) a biometrikus hitelesítés 70 százalékkal csökkenti annak valószínűségét, hogy a vevő megszakítja a fizetési folyamatot.

A már meglévő online hitelesítési megoldások könnyen elriaszthatják a vásárlót, ha túl sok időt vesznek igénybe vagy túl bonyolultak. Az egyik megoldás erre a problémára, ha a fogyasztónak nem arra kell támaszkodnia, amit tud (jelszavakra, kódokra), hanem ami már eleve csak rá jellemző (biometrikus adatok, mint például az ujjlenyomat).

A kártyakibocsátó cég évek óta vezető szerepet tölt be a biometrikus fizetési technológia fejlesztésében, miközben szem előtt tartja a vásárlói élmény mellett az online és offline fizetések biztonságát is.

A Mastercard Identity Check a világ 37 országában elérhető hitelesítési megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók biometrikus adataikat, például az ujjlenyomatukat, íriszüket vagy arcukat használják az online vásárlás vagy banki ügyintézés hitelesítése során. Ez a megoldás jelentősen felgyorsítja a digitális fizetési folyamatokat, javítja a biztonságot, zökkenőmentes fizetést tesz lehetővé, ezzel pedig lecsökkenti a vásárlások megszakításának arányát.