Világkörüli útra indul az NFC-gyűrű

Világkörüli útra indul az NFC-gyűrű

Világkörüli útra indul az NFC-gyűrű

pénzügy

2 perc

Most már a világ bármely pontjáról megrendelhető az egyebek mellett fizetések lebonyolítására is alkalmas, NFC-technológiával ellátott gyűrű.

Az NFC Ring legújabb változata azt is lehetővé teszi, hogy tulajdonosa bármilyen érintés nélküli fizetésre alkalmas terminálnál tranzakciót kezdeményezzen. Az intelligens kiegészítő összeköttetésben áll a felhasználó bank-, illetve hitelkártyájával, melyek a fedezetet biztosítják, a biztonságért pedig az Infineon által tervezett chip felel. 

„Az apró, vízálló okoseszköz lényegében úgy működik, mint egy érintés nélküli kártya” – derül ki a fejlesztők leírásából. A felhasználóknak nincs is más dolguk, mint odaérinteni azt az ujjukat egy EMV szabvány szerint működő terminálhoz. Ezt követően a beépített chip egy kisméretű, passzív antennán keresztül kapcsolatba lép a terminállal, és titkosított módon elindítja a biztonságos fizetést.

A fejlesztők három éve, 2013 júliusában jelentek meg a Kickstarter közösségi finanszírozási oldalán, hogy összegyűjtsék a szükséges tőkét a gyártás beindításához. A cég azóta többször újratervezte az eszközt, mindig újabb funkciókkal bővítve a repertoárt – nyilatkozta a társaság vezérigazgató-helyettese az NFC World+ hírportálnak. 

„A gyűrűhöz kapcsolódó alkalmazás felügyeli a pénz feltöltését a kiegészítővel összeköttetésben álló kártyára, ezt a folyamatot pedig akármikor le tudja állítani” – magyarázta Shelly Silverstein. Az NFC Ring háza táján eközben már zajlanak az utolsó tesztelések, hogy a jövőben az intelligens gyűrű belépőként is funkcionáljon a különböző rendezvényeken.

A fejlesztők egyébként sem tétlenkedtek az év folyamán; a riói olimpiai játékok előtt jelentették be például, hogy néhány sportolót NFC-technológiával felszerelt gyűrűvel láttak el, amely Visa folyószámlájukhoz kapcsolódott. A terméket jelenleg 29,99 és 34,99 font közötti – vagyis körülbelül 11-13 ezer forintos áron – lehet előrendelni a cég honlapjáról.