A rossz szokások leküzdésében is jól jöhet az okostechnológia

A rossz szokások leküzdésében is jól jöhet az okostechnológia

A rossz szokások leküzdésében is jól jöhet az okostechnológia

szórakozás

5 perc

MOTI egy apró „robot”, amely a tenyérben elfér. Nem tud mozogni, nem beszél, még csak értesítéseket sem küld az okostelefonra, viszont a háttérben folyamatosan az internetre csatlakozik, és azon dolgozik, hogy tulajdonosa jobb szokásokat alakítson ki.

Az eszköz mozgásérzékelőivel észreveszi, ha a felhasználó elsétál előtte, és robotszerű hangjelzéssel, illetve villogással adja tudtára, hogy csalódott és már nagyon várja, hogy a tulajdonos belekezdjen a kitűzött cél megvalósításába. Addig-addig ismételgeti ezt, míg a felhasználóban nem győz a motiváció (vagy a bűntudat), és teszi meg azt az első lépést. Ha így dönt, akkor ezután meg kell nyomni az eszköz közepén található gombot, MOTI pedig ilyenkor – szintén hang- és fényjelzéssel – ünnepel, és ezzel ad pozitív visszacsatolást a jó döntéshez.

A tervezők a készülék rendszerét viselkedéspszichológiai kutatások alapján fejlesztették ki. A jó és rossz szokások rögzüléséhez először is kell egy aktiváló tényező, például, hogy előkerül egy tál süti. A következő lépésben a megszokott cselekvés jön (a süti megevése), majd pedig a jutalom (a süti íze). A jóleső érzés miatt pedig legközelebb az aktiváló tényező még erősebben fog hatni.

Ennek a körforgásnak két fontos elemét próbálja kiváltani a készülék. A folyamatos noszogatás az aktiváló tényező, hiszen minden egyes alkalommal, mikor a felhasználó elmegy a készülék mellett, eszébe jut a kitűzött jó szokás, amit szeretne bevezetni az életében. Ha a célja például a rendszeres testmozgás, akkor a kütyü sportolás utáni vidám ünneplése lesz az egyik jutalom – már persze az edzés utáni jó érzésen túl.

A szerkezet mögött természetesen egy okostelefonos applikáció is működik, amely felületén személyre lehet szabni a célokat, valamint vissza lehet nézni a teljesítményt, és egyebek közt hosszú távú grafikonokon is ellenőrizhető a fejlődés. Ezen kívül a MOTI alkalmazása a szerepjátékokhoz hasonló szintekkel is buzdít a játékos fejlődésre.

A fejlesztők a Kickstarteren gyűjtenek finanszírozást az eszköz forgalmazásához. A kitűzött 50 ezer dolláros célnak már szinte a négyötödét teljesítették, bár még bő egy hónap van hátra a projekt lezárásáig. Addig is az érdeklődők a korai megrendelőknek elérhetővé tett 89 dolláros – nagyjából 25 ezer forintos – áron megrendelhetik a mini személyi coach-ot.