Az év második felében debütál a Samsung okoshangszórója

Kapcsolódó cikkek

Az év második felében debütál a Samsung okoshangszórója

Az év második felében debütál a Samsung okoshangszórója

szórakozás

1 perc

Kiélezett a verseny, hogy melyik virtuális asszisztens legyen a legjobb a nappalikban: az Amazon Alexa vagy a Google Assistant, esetleg Síri vagy Bixby? Úgy tűnik, most a Bixby rajongói örülhetnek.

A Samsung mobil divíziójának elnöke, DJ Koh (Koh Dong-jin) ugyanis a barcelonai MWC-n közölte, hogy az év második felében piacra kerül a Bixby okoshangszóró.

A dél-koreai vállalat már tavaly augusztusban megerősítette, hogy dolgozik az eszközön. Bár a decemberi pletykák 2018 első felére jósolták a megjelenését, ez úgy tűnik, pár hónappal tolódni fog.

A várhatóan 200 dollár körüli készülék dizájnjáról vagy tudásáról egyelőre nem sokat lehet tudni. A feltételezések szerint a Bixby hangszóró nemcsak a szokásos funkciókat, mint a zenelejátszás, emlékeztetők, időzítés és hasonlókat tudja majd, hanem a Samsung ezt szánja a SmartThings okosotthon-rendszerébe központi egységnek is.

A Mobile World Congress kiállításon nyilatkozó Koh szerint a hangszóró a prémium szegmensben kel majd versenyre olyan felsőkategóriás (high-end) termékekkel, mint a nemrég bemutatott HomePod az Apple-től, „békén hagyva” a belépőszintű (entry-level) Google Home Minijét és az Amazon Echo Dotját.

Forrás: The Verge