Elárasztják a világot jövőre a robotok
Elárasztják a világot jövőre a robotok
2014. december 02.
Soha nem látott mennyiségű robotot és drónt vonultat fel a jövő év legfontosabb és legnagyobb érdeklődéssel várt technológiai seregszemléje, a CES 2015.
A mobil és okoseszközök forradalmának köszönhetően a robottechnológia komoly lendületet kapott, és egyre inkább betör a mindennapi életünkbe. A közeljövő legfrissebb húzótrendjeit január elején bemutató Las Vegas-i technológiai szupershow-n éppen ezért az eddigieknél lényegesen nagyobb teret kapnak az emberi irányítás nélkül működő gépek.
2015. január 6-9. között Las Vegasban rendezik meg a fogyasztói technológiai szektor legrangosabb iparági kiállítását, a nemzetközi CES-t. A mustra már több mint 40 éve a fejlesztők és az úttörő technológiai újítások legfontosabb globális színpadát jelenti. A CEA (Fogyasztói Elektronikai Szövetség) a 211 milliárd dolláros amerikai szórakoztató elektronikai ipar elsőszámú szakmai szervezeteként szponzorálja és szervezi a nemzetközi CES kiállítást. A bemutatóra a világ üzleti vezetőit és úttörő gondolkodóit hívják meg, bemutatva az iparág legrelevánsabb trendjeit.
Ezért megéri a napi robotolás >>A digitális gigafesztiválon több mint 191 ezer négyzetméternyi területen 20 ezer új technológiai termék debütál a nagyközönség előtt. A show-ra több mint 160.000 látogatót várnak a szervezők. A CES külön kiállítóteret szentel a 25 legmeghatározóbb technológiai szegmensnek; így például eltérő zónákban mutatják be az intelligens járműveket, a 3D nyomtatást, a kiberbiztonságot, a startupokat, a fitnesz technológiát, a szenzorokat, az okosotthonokat, az okosórákat, vagy a viselhető eszközöket. A kiállítás kiemelten fókuszál a robottechnológia és a drónok hatalmas léptékű fejlődést elérő területére.
Már nem sci-fi: mindenkinek lehet saját droidja
A robottechnológia kilépett a sci-fi írók által kreált fantasy-térből, a mobil- és okoseszközök forradalmának köszönhetően a különböző funkciókat ellátó robotok és droidok már mindannyiunk ajtaján kopogtatnak. A humanoid szórakoztatóelektronikai eszközöktől a robotizált takarítógépekig, a robottechnológia új alapokra helyezheti a világgal való interakciót, vagy éppen egészségi állapotunk és környezetünk felügyeletét. A CES 18 innovatív robottechnológiai céget vonultat fel, amelyek intelligens, önműködő, felhőbe kapcsolt és mobileszközzel irányítható gépek teljes spektrumát mutatják be.
„A robottechnológia területén robbanásszerű fejlődés zajlik, a robotok forradalmasítják a tanulást, az üzleti életet, egészségi állapotunk monitorozását, vagy például a háztartásvezetést, annak köszönhetően, hogy a gépek olyan tevékenységeket is képesek elvégezni, amelyeket az ember nem” – fogalmazott Karen Chupka, a Nemzetközi CES szenior alelnöke.
Forradalom a drónpiacon
M2M madártávlatból - Tudjon meg még többet a drónokról! >>A CES-t szervező Fogyasztói Elektronikai Szövetség kutatása szerint a hétköznapi használatra gyártott drónok piacán 2015-ben mintegy 400 ezer eszköz talál majd gazdára. Ez 130 millió dolláros árbevétel mellett 55 százalékos növekedést jelent az idei évhez képest. Öt éven belül pedig a civil felhasználású drónok piacának volumene könnyen meghaladhatja az 1 milliárd dollárt is.
„A drónokat és a pilóta nélküli rendszereket számos területen hasznosítják már ma is a sportesemények légi közvetítésétől kezdve az ingatlanok bemutatásán át, a természeti katasztrófák helyszínein dolgozó kereső- és mentőcsapatok munkájának aktív segítségéül” – fűzte hozzá Karen Chupka.
A drónok a jövő évben kapnak először saját kiállítóteret a CES keretén belül, amelynek köszönhetően a szektor vezető vállalatai mutatják be legújabb fejlesztéseiket.