Élethűbb élményt nyújthatnak a jövő érintőképernyői

Kapcsolódó cikkek

Élethűbb élményt nyújthatnak a jövő érintőképernyői

Élethűbb élményt nyújthatnak a jövő érintőképernyői

szórakozás

1 perc

Az érintést érzékelő kijelzők már az elmúlt évtizedben is jelentősen átalakították életünket, a jövőben pedig még a jelenleginél is sokkal többet tudhatnak. Az új technológia az ujjak és a kijelző közti súrlódás csökkentésén alapul.

Jelenleg, ha valaki új okostelefont vásárolna, akkor például az interneten keresztül elolvashatja annak leírását, paramétereit, ahhoz azonban, hogy „élőben” is tanulmányozhassa a kiválasztott darabot, fel kell keresnie a készüléket értékesítő üzletek valamelyikét.

Az amerikai Northwestern Egyetem és a francia Aix Marseille Egyetem kutatócsoportja szerint azonban a jövőben akár már az is valósággá válhat, hogy a felhasználó táblagépe segítségével a mostaniaknál jóval több szempontból is megvizsgálhatja a kiszemelt terméket.

Az Edward Colgate professzor vezette csapat az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben (Proceedings of the National Academy of Sciences) megjelent tanulmányában kiemelték: az újabb innovatív fejlesztések célja, hogy a felhasználók akár már virtuálisan is „meg tudják tapogatni” a tárgyakat. Az érintőképernyők ugyanis az ujjak és az eszköz üvegfelülete közötti súrlódás csökkentése révén képesek lehetnek fizikai jelek adására. Az emögött álló mechanizmus azonban a szakemberek szerint eddig ismeretlen volt.

A kapcsolódó kísérletben a résztvevőknek egy kifejezetten a súrlódás csökkentésére tervezett üvegfelületet kellett tesztelniük. A tapintásérzékelő mezőre vonatkozó korábbi elméletek alapján a kutatók ultrahangos rezgéseket alkalmaztak az üvegen. Ez csökkentette a súrlódást, és lehetővé vált az ujjmozdulatok és a tapintás alaposabb vizsgálata, mérése is.

A gyakori érintés hatására keletkező nedvesség ugyanakkor jelentősen befolyásolhatja a kapott adatokat, így a tudósok alumíniumhengerből és szivacsszerű anyagból készült mesterséges ujjhegyeket hoztak létre, és ezekkel is elvégezték a kísérletet. Az eredmények azt mutatták, hogy az üveglapon mintegy három mikrométeres – vagyis az emberi hajszál szélességének negyvened részével megegyező hosszúságú – ultrahangos vibráció hatására mintegy 95%-kal csökkent a súrlódási erő. Ennek oka, hogy az ujj és az üvegfelület közé így beszorul a levegő, amely szinte kipárnázza a rést, így a rezgések kontrolláltak maradnak.

Összességében az derült ki, hogy mind a bőrfelület reakciója, mind pedig a két felület közötti kialakuló „párna” elengedhetetlen a súrlódás csökkentéséhez. Az ilyen és ehhez hasonló kísérletek nagyban hozzájárulnak a súrlódáscsökkentés fizikájának megértéséhez, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a jövőbeli, érzékelést lehetővé tevő intelligens eszközök kialakításában.

Forrás: