Így lehet még látványosabb a Red Bull Air Race
A Microsoft HoloLens még látványosabbá teszi a Red Bull Air Race-t
2018. június 22.
A technológia eddig a háromdimenziós tervezést és a modellezést helyezte teljesen új alapokra, ám most a látványos technikai sportokat is új szintre emeli a Microsoft szemüvegként viselhető holografikus digitális eszköze.
A versenyzők teljesítményének valós idejű összehasonlítása – ami eddig csak a tévés közvetítésen volt látható – a Microsoft HoloLens FlightDeck alkalmazásának köszönhetően immár a helyszínen is elérhető.
A Red Bull Air Race műrepülő pilóták 255 kilométer/órás sebességgel teljesítik a futamot, olykor mindössze ötven méterre a földtől, szinte karnyújtásnyira a nézőktől. A félelmetes tempó és manőverek jelentette hatalmas kockázat miatt egyszerre csak egy versenyző teljesítheti az óriási, felfújható vízi bójákkal (pilonokkal) kijelölt pályát.
Így akik a helyszínen követik az eseményeket, legfeljebb csak az órával való versenyt követhetik, egymással versenyző repülőket nem láthatnak. Ezzel szemben azok, akik a televíziós közvetítést nézik, azok a pályán éppen cikázó versenyzők mellett egy kisebb képrészleten láthatják a korábbi indulók repüléseit is. Mindezt valós időben, megtámogatva a számszerűsített teljesítményekkel is.
A Microsoft fejlesztői a REWINDS és a Red Bull Air Race szakembereivel közösen megtalálták a megoldást annak érdekében, hogy a legjobb műrepülők bajnoksága még inkább valódi versenyélményt nyújtson minden nézőnek.
A Flight Deck applikációval a szemüvegen keresztül követhetők az éppen zajló események. A fejlesztés úgy működik, hogy a valós képre a hologramtechnológiát alkalmazva rávetítenek egy virtuálisan előállított képet is. Így az aktuális futammal egy időben az is látható, hogy ugyanazon a pályán milyen teljesítményt produkáltak a korábban repülő versenyzők – pont úgy, mintha fej fej mellett versenyeznének a pilóták.
A Microsoft HoloLens segítségével más virtuális élményeket is gyűjthetnek a felhasználók, hiszen akár valós méretben is megtekinthetik a versenyen induló repülőgépek egyikét, vagy akár egy asztalon maguk elé vetíthetik a versenypálya háromdimenziós képét.
- A HoloLens a Microsoft Windows 10 operációs rendszerét használja, nem rendelkezik vezetékekkel vagy külső kamerákkal, illetve nem igényel telefonos vagy számítógépes kapcsolatot sem.
- A felhasználók gesztusaikkal, tekintetükkel, illetve hangjukkal hívhatják elő és kezelhetik a hologramképeket, és eközben kommunikálhatnak más userekkel is.
- Az eszköz a tudomány és a technológia világában is hozott újdonságokat: a NASA kutatói a Marsra szállás modellezésében alkalmazzák a Microsoft eszközét, míg az Audi az ügyfelekkel és a mérnökökkel való kapcsolattartás során használja a digitális szemüveget.
A Flight Deck technológiát a Red Bull Air Race World Championship tavalyi San Diego-i futamán mutatták be, de a fejlesztők már dolgoznak egy újabb applikáción, amely 2019-re készülhet el.