Irányváltás a Microsoft Cortana virtuális asszisztensnél

Kapcsolódó cikkek

Irányváltás a Microsoft Cortana virtuális asszisztensnél

Irányváltás a Microsoft Cortana virtuális asszisztensnél

szórakozás

2 perc

A redmondi vállalat némileg újrapozicionálná a Google Assistant és az Amazon Alexa mögött lemaradt termékét.

Ennek egyik lépéseként a Microsoft februárban bejelentette, hogy a Cortana együttműködik az IFTTT-vel, és ezzel számos újabb intelligens otthoni eszközzel, mint például az Ecobee, a Honeywell Lyric és az LIFX. Májusban pedig az Amazon Alexával való integrációt is közelebbről bemutatták.

Amint arról már oldalunkon is írtunk, az ingyenesen elérhető IFTTT (If This, Then That – „ha X esemény bekövetkezett, akkor Y lép életbe”) applikációban többféle, egymástól akár teljesen eltérő szolgáltatás is megtalálható, amelyek párosíthatók a kapcsolódó eszközökkel. Az újabb integrációnál sem lesz nehéz dolga a felhasználónak, egyszerűen csak meg kell nyitnia a Cortana programot a Windows 10 operációs rendszerben, vagy el kell indítania a Cortana alkalmazást. Majd a „csatlakoztatott otthon” (Connected Home) menüpontban hozzá kell rendelnie az adott terméket a virtuális asszisztenshez.

Az IFTTT-kompatibilitásnak köszönhetően a Cortanával számos új, harmadik féltől származó eszköz és szolgáltatás is elérhető. A csatlakoztatási műveletet úgy kell elképzelni, hogy – az Amazon Alexához hasonlóan – kész „receptek” érhetők el az IFTTT platformján. Ezek közül egyszerűen csak ki kell választani azt, amire a felhasználónak éppen szüksége van, így az automatikusan kapcsolódik az adott okoseszközhöz.

Úton az integráció felé

Következő lépésként májusban bemutatták az összeköltöztetett Alexát és Cortánát. Noha az együttműködésen még ott a béta címke, de a Microsoft láthatóan küzd, hogy megtalálja asszisztensének helyét az Alexa és Google Assistant által uralt piacon – összegezte a hwsw.hu.

A vállalat a Build konferenciáján több terméket is felsorakoztatott, amelyeken a Cortana beépítve figyeli, hogy hol segítheti a felhasználókat. A rendezvényen a régóta várt Alexa integráció első példáját is bemutatták. Az együttműködést még tavaly nyáron jelentette be a Microsoft. Akkor még arról volt szó, hogy 2017 év vége előtt elkészülnek az első, mindkét virtuális asszisztenssel felszerelt eszközök, de aztán az első bemutatóra fél évet még várni kellett.

Forrás: